Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)
Szépirodalmi rész
98 vége-hossza,' ha egy hivatalnoktársa, ki fölényt gyakorol reá, ai hivatalba nem kopogtat, kinek arca már beléptekor a fifikussag jelleget viselte. — Jó napot! — mond a belépő. — Jó kinek jó, de nekem nem. — Miért, ha szabad kérdenem? — Állításom cáfolja mind, Ép azért álltam ki nagy kint. — Hogy-hogy? Saját elvükkel telnek el, Méltó haragra e kebel. , Számba sem jő az enyém itt, Pedig érveim jók, elhidd; Kigunyolják az elme-élt, Hiszem, ezzel érek majd célt. Napom felsüt még az égen, Leszek az, mi voltam régen: Községemben csendes lakó, Falu-népnek tanácsadó. Érveim ott nem cáfolják, A mit mondok, mind azt vallják; A peresek hozzám jönnek: Átiratás kell a vőnck, Bizonyítvány távozónak, Szerződés a bennlakónak, Ügyes-bajos dolgozatot, Mind én csinálom meg majd ott. Napom felsüt még az égen : Leszek az, mi voltam régen. Ezt mind egy szuszra mondta ei s gesztikulált hozzá, akár egy kezdő szinész, kinek keze, lába úgy jár, mint a motolla. — De miért e lelki hánykódás? — kérdé a belépő.- Mert lelkembe nyúltak egész az elevenig. Jól tudják, hogy ellentmondást igazságban nem tűrök, s mégis ellenkeznek velem. De jól van igy; bő tapasztalat: bő érlelést ad. Tudom, bőségben vagy az igazmondásban. Mondok én neked egy tanácsot: Nyaktiló az igazmondás. S ha nyelvednek ez kárpótlás: Tűrd tanulni a szívsebet, Ne vidd áruba érzelmed. Az agy mit gondol: szívre hat S ebből igazmondás fakad. Bölcs, a ki rejti szándokát Így veti szét a hálóját, S fog is vele, találd ki mit • Egy igazmondó oktondit! — Azt hiszed ? — Erre tanitott emberi elmém millió baklövése gém, beszéljünk inkább másról. — Miről? De hagyjuk ezt őreScanned by CamScanner
