Székes-Fejérvári Naptár, 1907 (35. évfolyam)
Szépirodalmi rész
72 Dr. Prohászka Ottokár. Ö Felségének 1905. évi október hó 27-én kelt legfelsőbb elhatározásával dr. Prohászka Ottokár egyetemi tanár székesfehérvári püspökké kineveztetvén, püspöki székét minden ünnepi fogadtatás mellőzésével 1906. január hó 21-én foglalta el. Általános öröm fogadta az egyházmegye főpásztorát, mert hisz az új püspök személye osztatlan tiszteletnek örvend nemcsak egyházi körökben, hanem a társadalom minden rétegében. De nagy volt az öröme az egyházmegyének annál is inkább, mert vezérül olyan férfiút kaptak, aki egyformán dicsősége a magyarságnak s a kath. egyháznak. Fölfegyverkezve a legmodernebb tudás fegyvereivel s a toll hatalmávaj, bőven ellátva az ékesszólás lelket hóditó erejével s mind e mellett szivében azzal az egyszerűséggel s igénytelenséggel, mely a legszegényebb embert is a testvér odaadásával karolja át: mindez áldatja híveivel a Gondviselés intézkedését, mely e nagy embert, az egyszerű feketében járó papot emelte Székesfehérvár püspöki székébe. És különös súlylyal bir a szeretetlenség mai sivár korában, hogy dr. Prohászka Ottokár annak a nemzetmentő munkának, mely célul tűzi ki a kisemberek megmentését, a munka jogainak érvényesítését, a munkások ügyének közügygyé való tételét, szóval a szociális munkának egyik legélesebb eszü és legmelegebb szivü apostola. A szociális érzésnek meleg hangja csendül meg a hívekhez intézett első pásztorlevélben is: »Hozzátok jövök — úgymond — a fáradó munkás néphez, melyet az élet terhe elcsigáz: s a gazdasági küzdelem elszegényít.« Más helyen: »Tisztelem a kérges, * durva kezet, mely a természet feletti uralmak jogarát tartja; a napsugár barnította arcot, mely emberarc a javából; hajlott fejet és hátat, mely azért görbült meg, hogy mi egyenesen álljunk s fölemelt fővel járjunk.« — »Ásóval, kapával nem dolgozhatom, bár ezt is szívesen tenném a testvériség öntudatában, dolgozom tehát a lelkek felvilágosításán.« — »Nekünk kell a világot előbbre vinnünk s a szenvedő és elnyomott embereket felemelnünk; nekünk kell egyet éreznünk azokkal, kik az emberi életből, javakból s jogokból még keveset bírnak, nekünk kell az emberiség küzdő felének pártját fognunk.« Ki ne érezné e szavakban nemcsak a valódi emberszeretetnek, hanem az emberiség küzdő fele, a kisiparos és munkás-osztály ügye iránt különösen melegenérző szívnek lüktetését. De hisz dr. Prohászka Ottokár megyéspüspök alig egy évi ittléte alatt beigazolta, hogy magasztos küldetésének hivatott letéteményese. A társaScanned by CamScanner
