Székes-Fejérvári Naptár, 1907 (35. évfolyam)

Szépirodalmi rész

73 dalom minden osztálya, intézmények, körök, iskolák érzik az ő atyai gon- ■ > odásának éltető melegét s eredményes munkájával mindenütt ott talál­juk, ahol a jóügy szolgálata áldozatos lelkeket kíván. A munka embere élte minden percében. Dr. Prohászka Nyitrán született. Atyja, Prohászka Domonkos, előbb közöshadseregbeli vadásztiszt a múlt század ötvenes éveiben Pozsonyból Nyitiára került s ott vette nőül 1857. év február havában Filberger Annát, egy jómódú régi kereskedő-család leányát s Nyitrán mint pénzügyi biztos lön alkalmazva. Dr. Prohászka Ottokár testvérei közt legidősebb, szül. 1858. október 10-én és ugyanezen hó 13-án keresztelte meg Nécsey Endre akkori alsóvárosi segédlelkész. Egyébként már neveltetése is mintha mutatná, hogy a köztevékenység vándorapostolává fog fejlődni. Atyjának szolgálati ügyben történt egymás­után többfelé való áthelyezése folytán különféle helyeken végezte iskoláit, igy az elemieket Rózsahegyen kezdette (1864), a gimnáziumot Losoncon, az akkori kálvánista gimnáziumban, 1869-ben folytatta Nyitrán, ahol egész 1871-ig maradt. Innen V. és VI. osztályba Kalocsára került a jezsuitákhoz, kiknek nevelése határozott irányt adott a nagytehetségü növendéknek. 1873-ban felvétetvén az esztergomi papnövendékek közé, a VII. és Vili, osztályt az esztergomi szemináriumban végezte és 1875-ben kitüntetéssel letett érettségi után Rómába küldetett a bölcsészeti és hittudományi szakok hallgatására. Mint sokoldalú tudós, mint szónok, de mint fegyelmezett lelki életet élő pap is hamarosan nagy nevet szerzett. Mint tudósnak alkotásai mara­dandók, mint szónok első rendű erő s mégis papi életének legnagyobb alkotása a papnevelés. A szeminárium volt tevékenységének legkedvesebb otthona. Nevelt egy olyan papi gárdát, mely Prohászka lángoló leikével a Krisztus lelkét vitte a hitében megingott hívők százezreinek. Mint szemi­náriumi tanár és lelki vezér örökké élni fog lelki gyermekei emlékében. Szemináriumi kedves otthonában mint egyetemi tanár a fővárosba került. Az er­kölcsök Sodomájában valósággal apostol volt s egyházi beszédeit nagy közönség hallgatta. Szent életű, modern szellemű pap, a magyar katholikusok egyik legnépszerűbb és iegtudósabb szónoka, aki egyaránt jártas a filozó­fiában s a természettudományokban s éppen enciklopédikus ösmereteivel és rendkívül tudományos képzettségével, hitbéli erősségével tett szert arra az osztatlan szeretette és tiszteletre, amelylyel püspöki kineveztetése alkalmá­ból részesítették. Scanned by CamScanner

Next

/
Oldalképek
Tartalom