Székes-Fejérvári Naptár, 1904 (32. évfolyam)
Szépirodalmi rész
87 az öreg az engem rejtő ablak felé irányzá lépteit, gondolom, bogy о aa tam volna tiz évet életemből egy pár csizmáért. — Oh papa, papa, kiáltá remegve Belladonna, ne húzd félre a függönyöket, úgy fáj a szemem! — Hm 1 ez különös, születésed óta még nem tudom, hogy fájt volna a szemed, hisz ha baj van dr. Hartwig űrért küldök. — Na hiszen nem olyan nagyon fáj, de tudja papa, hogy, hogy s a szegény Belladonna akadozott, újra beszélt s újra megállóit — utoljára pedig könnyekben tört ki. — Ah! mi az gyermek, te sirsz? jer na nézzük meg — és közelebb jött az ablakhoz, most úgy hivém, elé kell ugranom, a gondolatot tett követé, én a papa előtt álltam. — Soha sem láttam mérgesebb embert, mint ezen öreg gentleman; halvány lett, ajkai reszkettek, s ilyetén szavakra nyíltak: »Mit keres ön itt uram? ezüst kanalaimat, vagy leányomat? Én mitsem feleltem hanem határozott léptekkel menék a zokogó Belladonnához s mondám neki kezét megradva: Belladonna beszéljek?! — Oh! kedvesem, zokogá ő, tégy, beszélj a mit tetszik, de én meghalok! — Eressze ön tüstént le leányom kezét, szemtelen, vagy kidobom az ablakon, hogy szerte széjjel szakad! dörgé az öreg. — De uram, csak egy szót. — Semmit, semmit, ki ön? mit akar itt? Belladonna, azért hozád ide e csacsogót, hogy szivemet megtörd? — Biztosítom uram, hogy én . . . — Eh mit — ön távollétem alatt mint egy tolvaj jő házamba, leányomnak szerelmi vallomásokat tesz, fejét minden félével elbolonditja; s végre még azt hiszi, hogy engem is rászedhet! nem úgy hé, jött ment! Hol vannak csizmái? Mindenre inkább feleltem volna, mint erre. Itt megállapodtam tökéletesen leveretve fél csizmaságom tudatától. — Valóban, barátom, életemben még úgy nem szégyeltem magam, mint akkor. Belladonna atyjának sértő kérdésére nem feleltem; de a helyett ott álltam, majd halványan, majd elpirulva, s a szegény Belladonnára néztem, ki fejét a pamlag vánkosába rejtvé — még mindig zokogott, azt hitte szegény, hogy ez minden további kellemetlenséget elhárít. — Távozzék tüstént, sehonnai! kiáltá az öreg, s minden percben dühösebb lett; távozzék; mielőtt rendőröket hivatok, kik Önt egy általa már bizonyosan jól ismert helyre vezetendik, takarodjék! Én mentem, s félcsizmámmal tökéletesen megalázva és semmivé téve sántítottam ki az ajtón. — Az öreg ember az ajtónál állott, tökéletesen elhatározva engem még az utcából is kiűzni: én azonban szerényen haladtam Scanned by CamScanner
