Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)

Általános rész

92

A kisértet.

Irta: Krúdy Gyula.

I.

Máma délután egy piktor barátomnál voltam, a ki nürnbergi képeket mutogatott nekem. Sok-sok romantikus háztetőt láttam a képeken, a miken a hó fehérük, a hold pedig borongós felhők között úszik a magasságban. A hogy elnéztem ezeket a csúcsos, erkéiyes házakat korridoros ablakaikkal, lépcsős kapuikkal, valami hang lopódzkodott a szivembe. Csak úgy lemo- sódottan eleinte, mintha czimbalom húrját pendítenék meg tőlem a negyedik szobában. Majd lehúnyván a szemem, olyan dolgot éreztem, a mi már hosszú-hosszú esztendők óta eszembe nem jutott. Sok álmatlan éjszakákon sohasem gondoltam arra a komor, sokablakú, magányosan álldogáló házra, a mely a kis szepességi város bástyakapujánál emelkedik, a merről a lublói országúton a kenetlen, hosszú tótszekerek sírnak-rínak. Való, hogy még áll máma is a komor, tornyos nagy ház és jávorfás udvarán sárga leveleket kerget a november szele; a hosszú, elhagyott emeleteken pedig bezárt diákok bujkálnak, mulatgatván.

Az emlékezés ködén által csak úgy rémlik a Jusztusz főtisztelendő esete. Fiatalnak, szépnek, karcsúnak látom e jó piáristát, a ki fehér, puha tenyerét fejemre tette, a mint a padsorok előtt álldogált és bennünket nézett két mély, okos szemével. Bizonyára igen jó ember volt, és galléros köpenyében a mint végigsietett azon a keskeny, kőkoczkás folyosón, a melyik a klastromot az iskolától elválasztotta, mélyen meghajolt a kopott feszület előtt, a melyik a hideg folyosó szögletén függött a falon. Milyen hideg és mély volt ez a folyosó. Az a dohos nehéz szag, a mi átalette magát a sokszázéves kolostoron, itt terjengett legjobban. Poros, nagy, üres pinczék húzódtak a ház alatt és az elhagyott emeleteken sohasem járt senki. Csak Jusztusz főtisztelendő ur. Ő sétálgatott itten alkonyi órákban, a mikor a szivárványos ablakokra piros fényt lövel a nap és a pókok hálót ragyogtak a sarkokban. A Poprád partján, piczézvén lapos kavicsokkal, sokszor láttuk innen Jusztusz tanár ur karcsú alakját, a mint kezeit hátrafonva, hosszú lépésekkel mérte az emeleti folyosót. Szinte hallom, a hogy a poros padlódeszkák nyikorognak Iába alatt. Majd jött egy reggel, a mikor a főtisztelendő urat átlőtt homlokkal találta ágyában Herr Kmoch, — száraz, kis, nagyfejü czipczer, fakó szinü szakállal és bajuszszal és nagy fensőbséggel eltelve a rossz diákok irányában — reszkesztő csizmákkal ment ki a szobából. Egy szót sem tudott szólni, mert a mióta ő egymásra vetett lábakkal pipázgatva

Scanned by CamScanner