Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
96 tovább is remegett a nyárfalevélhez hasonlóan. El volt tökélve, hogy ha becsukják is holnap, ő egyedül a folyosóra nem lép. Mint az ázott kutya húzódott meg az ajtószögletben és fejét lehajtotta. Károly tanár e közben fölállt és kiment az ajtón. Az igazgató szólni akart neki, a mint utána nézett, azonban mégis hallgatott. — Csak skandalum ne legyen — gondolta. A nagy bolthajtásos szobában, a hol a fehér falakról régi köriratu olajfestmények függtek sorjában, régi jelesei a rendnek, csönd volt. A pipafüst vastagon szállongott. Az egyik öreg atya azt jegyezte meg, háromszöget csinálván a színes kavicsokból, hogy holnap fűteni kell. A másik bólintott rá. A harmadik, a ki elvesztette a játékot, mérgesen szívta pipáját e miatt. Az igazgató összefont karokkal állott egy kis asztalnak támaszkodva, mintha figyelne valami távoli zajra, a mi a komor nagy ház csöndességében mindinkább közeledik errefelé. Végre meg lehet ismerni a siető lépések neszét, a következő pillanatban sebesen föltárult az ajtó és Károly atya lépett be. IV. Némileg halovány volt, de vékony ajkait erősen, szinte düvel szorította egymásba. Belépett és a dívány sarkába tette azt a nehéz vasfeszületet, a mit a köpenyege alatt magával vitt. — Csak egy asszony, — mormogta. — Itt van. Ott imádkozik a templomba, a Jusztus Manszvét kriptája előtt. Egy csúnya, fekete asszonyi állat — kiáltotta hevesen. — Azon a földalatti folyosón lopódzott be, a rossz, a melyik a Poprád feneke alatt vezet a sekrestyébe. Fölmentem az emeletre, és onnan a padlásra és egy padlásablakból benéztem a templom hajójába. Csönd lett. A kis Kmoch úgy nézett Károly atyára, mint a világ leghősebb alakjára. Száját szinte eltátotta és nyála lecsurgott. Az öreg papok álmosan biczczentgettek fejőkkel, szinte elismeréssel. Az egyik nagyot ásított és vontatott hangon kérdezte: — Hát ott van? Vájjon mit akarhat? — és pipáját tömte meg. Károly atya a ruháját porolta le. Hevesen beszélt. — Majd megettek a patkányok. Tele van velők a padlás; az apró fenevadaknak úgy villog a szemök a sötétségben, mint a rubin. Az igazgató összefont karokkal nézett maga elé. Megfoghatatlannak látta az esetet. — Őrült az az asszony? — mormogta. — Persze, hogy őrült. Jusztusznak volt vele valami dolga és most megőrült, — szól Károly tanár. — Hanem ez igy nem maradhat. Kmoch, vegye a lámpát, — szólt parancsoló hangon és a kis száraz gyáva férfiú Scanned by CamScanner
