Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
77 — Tanár ur, hisz’ ez szerelmi vallomás!? S ebben a kérdésben, vagy talán feljajdulásban már észlelhető volt a megsértett önérzet, a dőlyf és gúny, hogy egy ilyen közönséges ember nemes Kőváry leányán felejtette a szemét. Alfons ezt nem vehette észre, mert folytatta: Igen, szeretem nagyságos uram, szivem egész melegével . . . Itt megint közbe vágott az öreg, ki időközben felkelt helyéről és mélyen elgondolkozva járt-kelt a szobájában. — Tanár ur, ön előre bocsátotta, hogy nem bánhatok Önnel úgy,, mint alantosommal, épen ezért kérem, ne folytassuk tovább e tárgyat. Ön leányom kezét kéri, én meg nem adom. Végeztünk. Alfons nem szólt erre, elakadt torkán a szó, nem tudott mozdulni. Egy eszme, mely tán még megmentheti számára Klárit, fogva tartotta őt. — Nagyságos uram! Én szeretem Klárit . . . — Ezt már letárgyaltuk! — Ő is szeret engem . . . — Klári . . . önt? riadt fel az öreg. Nem tudta felindultságát csilla- piítani és nagyot csapot öklével Íróasztalára. — Klári! — ordított most az öreg, magából kikelve. De hirtelen mást gondolt, mert mikor. Klári megjelent a szobában, szeretetteljes hangon szólt oda neki: — Nem téged akartalak. Eredj vissza lányom a szobádba! S Klári mintegy sejtvén a bent történteket, szomorúan, lehorgasztott fővel indult vissza szobájába. Kőváry hirtelen Alfons felé fordult. — Klárim szereti önt, s ki mondta ezt önnek? . . . Alfons önkívületi állapotában nem tudott gondolkodni, nem tudta mit tesz, zsebébe markolt és az öreg elé tett néhány magával hozott papirszeletet.--- Tessék itt a bizonyíték! . . • Az őre«- átfutott egyet, aztán még egyet, majd erőtlenül dűlt le székébe. Ez Klári Írása, feltétlenül az. Hát Klári az ő hátuk megett szeretett valakit? Egy ilyen embert? S az. öreget is elvakitotta ez a varatlan fordulat. Nem tudta elgondolni, hogy ez a szegény ember maga ásta meg a vermét elmesélt neki „undent, holott mélységesen ha Iga hatott volna. Felder,,et előtte egy titkot, mely az öreg minden kincsével feler. De о nen tudta ezt megjutalmazni A kétségbeesett ember nem számol cselekedetével, mint az K ... azm* A u.a fío+oi embert, s úgy lökte ki az ajtón. orult ugrott fel helyéről, torkon ragadta a fiatal em , . , - unr,rri6n рсяк e^v szót ordított utana, mire S az igazi kétségbeeses hangján csaK egy összeszaladt egész háza népe: — Csábitó! Scanned by CamScanner
