Székes-Fejérvári Naptár, 1903 (31. évfolyam)
Általános rész
78 III. Régi igazság, hogy a kire egyszer ránehezedik a sors keze, azt egyhamar el sem hagyja. Itt is úgy kellett lennie, hogy abban a párviadalban, melyet Alfons vívott meg Kőváryval, Alfons huzza a rövidebbet. Nyomta is utána vagy hat hétig az ágyat, mire aztán felgyógyult, elkívánkozott Pestről, ki is nevezték egy vidéki városba professzornak. A tudományosan kiképzett fiatal professzor hamarosan közkedveltségü lön, s részint nagy tudása, részint pedig megnyerő modora hamar megszerezték neki a népszerűséget. Az igazgató magasabb rangú kinevezése után őt nevezték ki a nagytekintélyű igazgatói állásra. Vagy egy esztendeig helyettesítette, majd véglegesítették. Pedig még nagyon fiatal ember volt akkor. De kartársai között a legképzettebb és a legrokonszenvesebb. A város legelőkelőbb családjai szívesen adták volna hozzá lányukat, de Alfons agglegény életet fogadott, s minden ajánlatot visszautasított. Leikébe volt vésve annak a leánynak a képe, kihez szive teljes melegével vonzódott a múltban, s talán még ma is. Asztalán, éppen vele szemben egy női arczkép állott, fekete keretben. Az, kit a kép ábrázolt, neki már régóta kedves halottja, s mióta elkerült Pestről, csak egyszer hallott hirt róla, akkor is azt, hogy beteg, s még nem ment nőül senkihez. Ő korán eltemette, s azóta folyvást gyászolja. S a mikor a director ur visszavonul fülkéjébe, gyakran megáll munkaközben, s csókolgatja hosz- szan, némán azt a képet, s közben egy-egy nehéz köny perdül arra a drága képre . . . * # * Vagy három esztendő telt el azóta az eset óta, az öreg Kőváry is már örök álmát aluszsza, s Klári még mindig hajadon. Nem veszi el senki rengeteg vagyona daczára sem, mert Klári — beteg. A betegek legbete- gebbje ő; testét nyomasztó kór sorvasztja, leikével pedig ádáz játékot űz a halál. Egy pillantás erre a szegény leányra elég, hogy kimondjuk rá az ultimátumot. Ott hever naphosszat puha fehér ágyában, s néz maga elé a levegőbe, mintha megváltóját, a halált várná. S ez nem sokáig késhetik. Nyugalmában csak az orvosok zavarják meg, kik napiában többször konzultálják, de már ők is lemondtak róla. Némán szótlanul ül mellette édes anyja, * s ritkán szól leányához, óhajt-e valamit? S mint a ki már szivében leszámolt önmagával, s nem vár javulást semmitől, némán int vissza, hogy nem kell semmi. Mióta beteg, nem volt vágyódása semmire, azelőtt is csak egyszer * kérte szülőit, engedjék őt boldoggá lenni, engedjék őt élni, s a kevély szülők a gyermek boldogságát, életét feláldozták gőgjükért. S újból nyílnak az ajtók, jönnek újra a doktorok, és tehetetlenül állnak meg a beteg ágya előtt, a kin emberi tudomány már nem segíthet. Az anyját félrehivják, hogy imádkozzék, valakit a papért menesztetlek, mert Scanned by CamScanner
