Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)
Szépirodalmi rész
89 leszek, hogy egyet szerezzek, de kérem a kinevezéssel mindaddig várni, mert a közmondás is azt mondja: „az idő jó tanácsadó !u Gondolja, hogy lesz ? -- kérdé örvendve a báró. — No akkor csak keressen, de ne ám mogyorót . . . csókot, hanem nekem egy Nérót. Kzek után fiatal barátunkat egy kézmozdulattal elbocsájtva ismét pénzeinek szemléletebe merült, mig a padlón játszó varjú szakadatlanul rikácsolá a betanult szót. A fiatal vadász az őt kibocsájtó vén inas mellett elhaladva, siető léptekkel a kastélytól nem messzire, azon ösvényre tért, mely az úgynevezett „erdei klastrom“-hoz vezetett. III. Az „erdei klastrom“ középkorú zárda most romokban heverő maradványai, az öreg burokfalvi báró birtokához tartozik. A halomra dűlt romok alatt fekszenek a szerzet volt főnökei érczkoporsóban, mig a többiek fakoporsóinak csak maradványai látszanak itt-ott. A kőhalmaz nyugati oldalán még emelkedettebb falak állanak s alakzatukból Ítélve valamikor kápolna lehetett ott. A falaknak repedésein, és egyik-másik helyen a falakon felül is mogyoró bokrok ágai nyúlnak be, mig legnagyobb részük indákkal van befutva, vagy mohokkal borítva. Az egyik fal előtt némi emelkedés ötlik szembe, mely szépen faragott, de nagyobb részt már töredezett kőlapjaival s a fölötte kiálló vas után ítélve, valamikor oltár lehetett. Egy ily ledőlt s az oltárnak sejtett emelkedés alján heverő kövön ült gondolatba merülten Róza. Szemeit merengve az ide vezető erdei Ösvényre irányítva, talán az imádott férfiúra gondolva, mintegy a múlton gyászoló angyalhoz hasonlít. Gyászoló angyal! Igen, mert fiatalsága és szépsége daczára gyász borul lelkére. Gyászolja szerelme jelenjét s jövője bizonytalanságát, reménytelenségét, de még inkább annak múltját, mely örömivei, reményivel csak emléknek Ígérkezik már. Már-már elkomorodó szép arczát hirtelen bájos mosoly deríti fel, midőn a várva-vártnak férfias alakját a keskeny ösvényen megpillantja. Az érkező meglátván imádottját, gyors léptekkel közeledett s a leányt megcsókolva a mohos köre ült melléje. — Mi jót hoztál? kérdi a férfi keblére simuló leányka félénken. — Keveset, — válaszolt az, — hiszen az a vén báró már egész bolond s ha nem bírom neki a kívánt régi pénzt előteremteni, úgy búcsú órám Burokfalván vajmi hamar fog ütni, — s azutan bár némi bosszan- kodással, de oly tréfás előadásban irta le látogatását a bárónál, hogy a majdnem teljesen elszomorodott leány akaratlanul is nevetésre fakad\ Scanned by CamScanner
