Székes-Fejérvári Naptár, 1901 (29. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— De még rosszabbra is fordulhat, — szólt végre Koza szomorúan, — habár már az is elég rossz, bogy atyám eltávolittatásodat szorgalmazta, de ezentúl határozottan sürgetni fogja azt, mivel mindent tud.

Ezután szomorú hangon mondá az erdészlakban pár nappal előbb történteket. Elbeszélését majdnem siró hangon végezve folytatá :

— Atyám végül kijelenté, hogy rólad tudni sem akar s egyúttal tudtomra adta, hogy barátja üát, — kinek kezemet Ígérte volt, meghívta, s minden napra várja. A veled való találkozást pedig legszigorúbban megtiltotta. Oh, mily gondolatok, mily rossz sejtelmek kínozzák már-már csüggedő lelkemet!

— Ne félj angyalom ! — bátoritá öt Lajos, — érzem, hogy ügyünk nemsokára jobbra fordul s az ilyen elöérzetek rendesen beteljesednek. De félre a bú és gonddal! — folytatá tréfás hangon, — hoztam számodra egy kis erdei virág csokrocskát, de a virágok сзак akkor maradnak hervadatlanul, ha néhány könnyecskéddel megöntözöd, mert az elillant harmatot csak azok képesek pótolni.

A már majdnem siró leányka hálásan emelte fel könnytelt szemeit az imádott férfiúra, ki enyelgő szavak, kíséretében tűzte a kis virágcsokrot kedvese keblére.

— Mily jó és kedves vagy te! — tört ki a leány forró csók- özönnel köszönve meg kedvese figyelmét.

— Hanem én mikor kapok már tőled is valami emléket'? — folytatá incselkedő hangon a férfi.

— Mit adjak? — válaszolt gondolkodva a leány. — E gyűrűnek hiányát atyám hamar észrevenné; nyaklánczom pedig boldogult anyámtól emlék! — Rövid keresgélés után zsebéből egy kis írogyorót nyújtott át a fiatalembernek, miközben mosolyogva szólt:

— íme, itt van ! Emlékszel-e még, hogy a múlt ősszel mennyit szenvedtünk és —

— Mogyorót — csókot — vágott nevetve közbe a férfi, kinek az öreg báró szavai jutottak eszébe, — és a sokból csak ez az egy maradt meg. Az akkor együtt töltött kedves perczek emlékéül tartogattam, de most, mig mással ki nem cserélhetem, fogadd el töhm. — Ohó, nem igy ! — incselkedett a leány kezét visszatolva Lajos. —- En csak ajkaidból veszem csókkal át. — Ezzel az ajkak közt tartott mogyorót egy csókkal ügyesen elc-eDte.

— Ki tudja mire lesz jó! — szólt felvidultan a leány. —Talán,

még szerencsét is hoz.

— Bízzunk és reméljünk! — szólt nevetve az ifjú s aztán a bokrokra mutatva folytatá: - Nézd mily biztatólag integetnek a bokrok is, úgy látszik ők is szerencsét kívánnak.

Scanned by CamScanner