Székes-Fejérvári Naptár, 1899 (27. évfolyam)
Szépirodalmi rész
90 feltűnni a társaságban . . . Móricz meg akarta magát nyugtatni, te netn sikerült. Nézett utánna sokáig, hogy hátra pillant-e, vagy egy engeszte о jelt küld-e feléje? ... Nem történt semmi. Móricz maga kezdte Izoldát kimenteni. — Nem érthetett meg, — szólt magában. Valami hangverseny-féle következett most. Az emelvényre először is a városi daloskor lépett fel, második számnak szavalat volt a programúiba felvéve. Izolda állott a közönség elé. Lendületes, megható versekben festette le a leégett családok szomorú sorsát, lágy, finom hangjavai megtudta hatni a sziveket. Élénk taps követte a költeményt, melynek szerzöjeként Móricz irói álneve volt bejelentve. A szavalat végeztével Móricz az emelvény túlsó felére indult,, hol Izoldának le kell lépnie. Elébe állt s kezdte újra:- Fontos mondani valóm van! — Ugyan kérem . . . hát mit törődöm én az ön ügyeivel! . . . Váry Sándor már ott állt s karon fogva vezette el mellöle Izoldát. Móricz mint a kábult rohant el onnan. Letért az útról, eltévedt, Neki ment bokornak, fának tüskének, nem látott, nem hallott semmit, csak az a pár szó zúgott a füleiben: „mit törődöm én az ön ügyeivel?“ Kiért a ligetből s leült a tisztáson, hová nem hallatszott már a mulatók zaja. A város felé tekintett, megismerte ama kis ablakot, mely apja kunyhójából ide világított. Higadtabban kezdett gondolkozni. — Én voltam a bolond, elbizakodott! Mi jogon is vártam én mást attól a leánytól . . . Honnan van az, hogy én benne szivet sejtettem . . . nem, még többet! Önző vak T7oltam. De nem, még sem, . . . nem lehet oly kegyetlen, mint a milyennek ma mutatta magát . . . Mily szeretetreméltó volt mindig irányomban ! Valami rejtély van a dologban ! . . . Óh, egészen más lesz, ismét a régi kedves Izolda, csak még egyszei találkozzunk . . . Felkelt és hazafelé indult: Az ablakon a szokott képet pillantotta meg. A gyermekek aludtak s jó öregje félig iilö helyzetben feküdj az ágyon. Beteges arczán az öröm sugárzott. Nem csoda, ha az öreg felélénkült. Milyen tekintélyes állású férfiú is lesz az ö fia most a városban, hogy fogják majd utczahosszat süvegeim! . . . Istenem, istenem, csak sok irigye ne támadna ebben a magas állásban. De nini! az öreg beszélget is valakivel. Az ágy mellett a széken fiatal leány ül, megismerte, Terka volt a korcsmáros leánya. Mit kereshet itt az a leány ? Azok pedig, mint régi jó ismerősök, beszélgettek a múltról, mikor úgy szombat délutánokon el-elmesélgettek az akáczfa alatt, majd a mai nap boldogságáról volt szó, mely végét szakítja az eddigi küzdelmeknek. A leány csevegett tovább, tovább, még egész jó kedvre hangolta az öreget. Scanned by CamScanner
