Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)
Szépirodalmi rész
41 A tisztelendő m ímakönyve.*) — Rajz. — Irta: Csáktornyái Lajos. ^§||^KKORIBAN történt ez, mikor a tisztelendő nr aranyos szegélyű ^ imakönyvét templom alatt ellopták a papi székből. Keresték akkor azt az imádságos könyvet mindenfelé. Mint az öregnek a háznál, csak akkor vették észre a becsét, mikor már nem volt. Törte a fejét egyházfi, harangozó, de még a kurátor uram is meghányta- vetette a „Nincsfia-mond“ zsidónál szilvóriumozás közben presbyter urai- mékkal a dolgot, hogy hogyan tűnhetett az az imakönyv el, mikor eddig esztendőkön át ott tudott maradni senkitől sem háborgatva, szentül, sértetlenül, békésen, porlepetten a pulpituson. — Kinek mi szüksége volt arra, s kié lehetett az a gonosz kéz, a melyik az istenházában ilyesmire vetemedett? Szégyenköre kellene állítani, meg kellene seprűzni az ilyent! Rácz uram az egyházfi, ugyan váltig azt mondta, hogy az a könyv egyenesen az égbe ragadtatott fel, rákivánkozott Illés próféta és maga után vitette; Sánta Pista, a harangozó ellenben azt állította, hogy azt nem más, mint a föld nyelte el, mert gonosz az emberi nemzetség. Sokkal bizonyosabbnak látszott azonban ama föltevés, hogy a hívek mind oda figyeltek az aranyszáju szent pap beszédére, mind oda függesztették szemüket fényes homlokára, jóságos arczára, szép fehér hajára, s azalatt csente el valami rossz nevelésű, vásott gyerek a pulpitusról. Hát akkoriban történt az, hogy a Csér Ambrus jegyváltásra készült az Ibolya Juliskával; nem csoda hiszen rég szerették egymást. Igaz, hogy azt ők nem árulták el egyetlen hanggal sem; titoknak tartogatták, hogy csak akkor tudjon róla falu, város, mikor majd kihirdetik őket a „katédrá“-ból. Ne vegye őket addig a nyelvére senki; úgyis elég vénasszony van, a ki kása helyett hirt hord a szájában. Hej, pedig senkisem örült volna jobban annak az újságnak, mint az áldott jó öreg Csérné asszonyom. Rég házasította volna már a fiát füvel-fával. Előadta neki szegről-végről, hogy: Látod, még két kisebb testvéred van szolgálatban, azokra is ráférne egy gondviselő kéz. Én már tehetetlen öreg asszony vagyok, mióta meg a balkezem megütötte a *) Koszorú — 1883. évfolyamából. Scanned by CamScanner
