Székes-Fejérvári Naptár, 1898 (26. évfolyam)
Szépirodalmi rész
42 szel, felényit sem tehetek értük. Azután boldogult lerka nénédnek is itt volna ez a három apró gyermeke; mióta az atyjok felesege halála után világnak ment, ezeket is nekünk kell tartani. Bizony ezek sem a nyavalyás öreg anyjuk után sirnak, hanem egy derék, kedves asszony után, a ki anyjuk helyett— anyjuk—lenne; valamennyit megimadkoztatna, megfe- sülné, felöltöztetné, megetetgetné; megédesítené nekik édes mosolygással az árvák keserű falatját. Aztán te is boldog lennél, fiam, a mint meg- érdemied. Be Ambrus mindig csak a szoba földjét vizsgálta az ilyen szép beszédekre, mindaddig, mig a porszemek elkezdtek előtte nagyobb-nagyobb karikákban tánczolni, keringelni, és a két szeme könybe lábadt. Tudta ö már, mit csinál. Nem lehetett belőle kivenni egy igét sem. Egyéb panasza ugyan nem is lehetett az anyjának reá. Mert a legény kora reggeltől késő estig munkában volt, dolgozott fáradhatatlanul. Nem piaczon lopta a napot s nem korcsmára kereste a pénzét, mint a többi legény. Ha kevés napszámot Ígértek elment a kevésért is. Nem is látták szűkét sohasem a kenyérnek, sőt szolgálatban lévő két kisebb testvérét is segítette. Becsületes ember volt. Nem fájlalta ő a fejét se papjának, se birájának. Jól ment volna már minden a lakodalom felé, úgy egyetértettek Juliskájával, mint a páros galambok. Már csak egy hét volt hátra, hogy megszerezzék a falunak a nagy meglepetést, mert már azt is megbeszélték, hogy kit hívjanak el násznagynak, abban is megállapodtak, hogy szombaton reggel mennek majd be a tisztelendő úrhoz „iratkozni,“ mikor egyszerre az a nagy eset adta elő magát, hogy Ambrus egy ezüstgombos selyem-pruszlikot pillantott meg a Juliskáján. — No ugy-e szép pruszlik ? — Hol vetted te azt a pruszlikot, Julcsa? — Ott, a hol adták! — Beleié a leány, kit láthatólag bosszantott ez a fürkészödés. — Mire való neked az az urias pruszlik? Nem leszel te téns- asszony, hallod! — Ki tudja, még az is lehetek, ha olyan nagy veszekedhetné- ked van! — Úgy?! — kiáltott Ambrus lángba borulva, — megvallod hát! Az ispán vette neked a pruszlikot. — Az hát. Beleié a leány kevély daczczal a gyanúsításra, hogy majd elfakadt sirva. — Mi közöd hozzá? — Mi közöm?! . . . Jól van, hát ne legyen semmi közöm. Mindig ellenkeztem, hogy az ispánhoz állj szolgálatba, váltig mondtam, hogy Scanned by CamScanner
