Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)

Irodalmi rész

Az egyetlen feljegyzésre méltó dolog, amit tudok róla, csak az, hogy jobblétre szenderiilt. Tegnap Írták ezt nekem, levélben. ,,A faluban kölömben nincs semmi újság, — irta a sógor, — azaz dehogy nincsen : Tóth Antalnak a sza­mara általános részvét mellett a szellemek honába lengett át.“ Némelyek talán nevetségesnek találják, hogy a sógor ezt megírta, mert az bizonyos, hogy ennek a szamárnak az elhunyta nem rendítette meg Európa békéjét, azonban a mi falunkbeli emberek előtt nagy esemény ez. Olyan esemény, amelyre majd a legöregebb emberek is visszaemlékeznek. Az a vélemény volt ugyanis eddig a faluban, hogy borbélyt és szamarat még senki se látott meghalni. Borbélyunk nincs, szamarunk azonban volt s igy az emberek méltán megdöbbenéssel kérdezhetik: mit higyjen már az ember? Nekem különben olyan jó ismerősöm volt ez a derék, komoly és meggondolt állat, mint akármilyen más falusi értelmesebb lény, ámbátor vétek, amit mondok, mert ma is csak azt tartom, hogy ép úgy dolgozott mint más magasabb rendű isten terménye. Voltak ideái, örömei, bánkó- dásai, ugyanabból a porból való volt, amelyből mi mindnyájan. Nélküle nem tudom többé elképzelni a falumat. Ott látom most is lakásommal szemben a dombon. A nap a dél­ponton áll. A kissé előre dűlő ives keresztről mintha a saját árnyékát nézné a rozsdás pléh-Krisztus. A vén szamár ott legel alatta. Szakértő pillantásokat vet a beléndek és lapulevelek közé s nyugalmasan, előkelő kimértséggel ebédel. Mikor jó falatot talál, az élvezetek kéjes lassúságá­val pillogat és kétszer-háromszor meglóbálja maga körül a legyezőjét. A kereszt mellett levő utón jönnek-mennek az ebédvivő vászon­cselédek és a külső munkából a kapát és faradságot hozó férfiak. De a Tóth Antal szamara közönyösen engedi őket maga mellett elmenni, csupán akkor bólint néha a fejével, mikor a szentfa előtt ájtatosan meg­emelik a kalapjukat. Egyáltalán nem érdeklődik ilyenkor semmi iránt. A kövér papsajtok és teljes pitypanglevelek foglalják el elméjének minden zegét-zugát. Csu- «r pán akkor emeli föl egészén a fejét, mikor egy-egy gyöngéd pillantást vet a csikófiára, amelyre valóban büszkén is nézhet, mert a szakértők Ítélete szerint teljes hasonmása. Állatunk ugyanis egyszer megházasodott. A szomszéd falubeli rek- «• tor szamarát vette feleségül. Az igaz, hogy ez a házasság akaratán kiviil jött létre s a körülmények szerint érdekházasságnak volt nevezhető, azonban tekintve nejének előkelő házból való származását, meglehetett vele elégedve, aminthogy meg is volt, habár természetesen erről nem nyilatkozott. Scanned by CamScanner — 72 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom