Székes-Fejérvári Naptár, 1896 (24. évfolyam)

Irodalmi rész

73 A páros élet nem tartott sokáig: Tóth Antal rút haszonlesésből eladta a rektortól vásárolt szamarat felvégi Kis Jánosnak, csupán a csi­kót tartotta meg s az apja nevelésére bizta, amit helyesen is cselekedett. A csikó hiven követte apja nyomdokait, néha a vidámságának kife­jezést adott ugyan a lábaival, holmi gyorspolkát rögtönözve az apja körül, de ez csak ötletszerű rövidséggel történt s a családi komolyság alapvonásait, melyek már zsenge ifjúságában mutatkoztak nála, nem tette kétségessé. Hát mondom, a mint igy behunyt szemekkel visszatekintek a falusi múltamnak változatos tükörébe, ott látom most is a vén Matyit, a borzas- szörü, nagyfejii fiával együtt a falu dombján. A déli rekkenö melegben csupán egy-egy fényesszárnyu kis arany­légy hegedül ide-oda czikázva a domb zöldsége fölött. A kereszt árnyéka lassan-lassan elöbuvik a zöld bozót közül Tóth Antal szamara odaigazitja a hátát ez alá a keskeny árnyék alá, míg a saját árnyékát gyöngéden a fiára teriti és szunyókáló ábrázattal, mozdulatlanul állnak ott mind a ketten, csupán a szájuk mozog, mintha imádkoznának. Sokszor láttam igy ezt a két derék állatot és eltűnődtem azon, hogy vájjon álmodnak-e ilyenkor, vagy pedig gondolkoznak valami ágas-bogas, rejtelmes szamártéma fölött, a mely minden bizonnyal érdekes lehet, ha nem filozófia. így nézve őket, minden keresztény ember hitet merne rá tenni, hogy a legbecsületesebb özvegy szamarat látja a jól nevelt fiával együtt és hogy ezek nyugalma megzavar hatatlanul csendes, lelkűk mint a sima tengerszem, csupán az ég kékjét tükrözi visszat Azonban csalódunk. A vén Matyi egyszer csak mintegy ihletetten fölemeli a fejét és ziháló kebellel valami olyan bus és erőteljes koloratur- éneket kezd, hogy ablakaim rezegnek tőle, s mikor látom, hogy a fia egy octávval magasabb hangon hirtelen belevág az apja énekébe, s igy duettot rögtönözve, egy öt perczig tartó dallamos orditásban az érzelmek minden skáláján átviliaroztatják hangjukat, kénytelen vagyok konstatálni, hogy baritonjukat az operában Zichy Géza csakis hosszú és alapos isko­lázás után használhatná. A mi a Tóth Antal szamarának becsületességét illeti ez egy ideig egy mocsoktalari múltnak szivárványa gyanánt kezdett fölötte ékeskedni. „ Tóth Antal büszkén nézett rá és a falusiak is őszintén respektálták. — Az én szamaram becsületes, — szokta volt mondani Tóth Antal. S közmondássá vált nálunk: „Becsületes, mint a Tóth Antal szamara“. Csakhogy ennek a közmondásnak története van. Egyszer ugyanis, hogyan, hogyan nem, a vén Matyi eljátszotta a becsületrend nagy keresztjét s jeliemtelenségének olyan alapvonását árulta 7 Scanned by CamScanner

Next

/
Oldalképek
Tartalom