Székes-Fejérvári Naptár, 1894 (22. évfolyam)
Irodalmi rész
119 Elfajult gyermekek. Szatócs. Ön, Hurkás ur, irigylésre méltó ember, hogy valamennyi fiának olyan szép állása van! Hentes. Ej, micsoda szép állás? Az idősebbik ügyvéd, a középső orvos, a legfiatalabb meg tanár; de a hentes mesterségre egyiknek se volt tehetsége. Igazi csapás, ha az embernek ilyen gyöngefejü gyermekei vannak! Sértett önérzett. Egy úri háznál kedvére lakomázhatott a vándorlólegény az ételmaradékokból. Midőn jóllakott, oda szól neki a ház úrnője: __ No, most nem hasogatna nekünk egy kis apró fát? — Sajnálom, nagysága, de már el vagyok Ígérkezve, — húzódozik a lusta legény. — Igen, és mi dolga van? _ Már hogyan feledkezhetik meg egy müveit nő magáról annyira, hogy idegen emberek magánügyeibe avatkozzék ? — méltatlankodik a vándorlólegény, mialatt fölszedte a sátorfát. Scanned by CamScanner
