Székes-Fejérvári Naptár, 1892 (20. évfolyam)

Irodalmi rész

Kár lenne.

— Bácsi, lia nem fizetni szépen az ató, — szól a végrehajtó az adóhátralékos parasztgazdához, meklássa, én nem tréfa csinálik, hanem elteszem a maka szamarát; mert hogy az volt a gazda legkedvesebb jószága.

Bizon pedig kár lenne, ténsuram — válaszol a gazda, — kap am meg maga lányt is, minek venné el a szamaramat.

— 85 — i

Az már más.

Korcsmából jövet, széles jó kedvükben nagy kurjongatás közt barangolnak a diákok éjnek idején az utczákon.

— Hát nem tudják diák uraimék a rendeletet, — kérdi tőlük az éjjeli ör, — mely szerint az éjszaka hazamenöknek nem szabad az utczán énekelni s lármázni?

— Tudjuk biz’ azt, —- válaszol a víg czimborák egyike, — csak hogy mi még nem megyünk ám haza.

— Vagy úgy? az már más.

Félreösmerte.

Pőre volt a tanyás embernek, bement hát a „Stuhlrichter“-hez; akkor ez volt az igaz neve, mert még a Bach-korszak alatt történt.

A hivatalszobában az asztal egy ménkÖ nagy szekrény mellett volt, melyben az iratok állottak.

A „Stuhlrichter“ ur épen a szekrényben motozgált, úgy, hogy annak nyitva lévő szárnyai teljesen eltakarták őt a belepő szemei elől, kutyája pedig felugrott gazdája székére s az asztalon szaglálózott.

Az atyafi levett kalappal közeleg, de minthogy élő lelket nem lát a szobában, indul visszafelé.

A stuhlrichter a zajra becsapja az irattár ajtaját^ s oda kiált a távozónak: „Wer ist da?!“ A kutya pedig e közben ismét visszasomfor- dált előbbi helyére az asztal alá.

Graz duram megfordul a kérdésre, nagyot néz, hogy a kutya helyett most egyszerre a „Stuhlrichter“-t látja a széken s azután így szol:- Megkövetel, alássan a téns urat, de biz előbb azt b.ttem, hogy a téns ur kutya, azért hát vissza is akartam menni.

Scanned by CamScanner