Székes-Fejérvári Naptár, 1889 (17. évfolyam)
Irodalmi rész
26 — Uram, jelentem, hogy berukkoltam! — mondja. Én a jelentést fáradtan, rossz kedvvel s a legközömbösebben vettem. Lovamat magam után húztam, de Szkurka lován maradva igy folytatá: — Uram, nagy baj van; Segesvárt olyan csata volt ma, hogy a föld is alig bírta. Megsemmisítették az egész tábort: elesett Dancsák, Fuji, Boda. (Szkurkának Bem mellé rendelt más három társa. Cs. Gry.) Ekkor meglepetve figyeltem, mert nekünk Kőhalomban ideánk sem volt arról, hogy Segesvárt az nap ütközet lehetett volna. Semminemű ágyúlövést sem hallottunk, mert a nagy távolság és a közbeeső hegyek neszét sem engedték hallani a borzasztó ütközetnek. Azt hiszem, hogy a katonai parancsnokság tudta, de mi huszárokul — s éppen a 4-ik szakasz — miután délelőtt 10 órakor Kőhalomból távozólag recognoscirozni indultunk s este 7 órakor csatánk volt a késő sötét éjszakáig — semmit, de éppen semmit sem hallottunk róla. Kérdeztem Szkurkától, hogy retiráltak-e a miéink? — Uram, — feleié — vége az egésznek. Vagy levágták, vagy elfogták őket. Tán még az öreg Bem is oda veszett, mert a kocsija befordult az iszapba. Mikor kihúzták onnan, olyan sáros volt az a Bem, mint a mókus. Vitték a miénkek, de nem hiszem, hogy megmenekedhetett volna, mert mindjárt ott volt az ellenség. A kocsit ott hagyták • nekünk pedig nem volt szabad egy lépést is tovább menni, de nem is lehetett. Mind a négyen a lovassághoz csatlakoztunk s mentünk is atakba, de bizony rósz napja volt ma a magyarnak. Sok jó katonát vesztett el ma Kossuth Lajos! Volt olyan is, a kit körülfogtak s hogy élve el ne fogják, főbe lőtte magát. (Ezen hőst, miként később kiderült, Daczónak hívták. Vájná jegyzete.) Szkurka nem tudta, de nem is mondotta nevét. Még az ajjutáns Petőfi is elesett — folytatá. Megdöbbenve kérdeztem: Hát Szkurka, ösmerte ked Petőfit? — Hogyne ösmertem volna, uram, — feleié — hiszen már elmúlt egy hete, hogy Segesvárt a tábori főkanczellájban ordenáncz vagyok. Ott mondták, hogy az a fehér galléros a Petőfi; az a nagy pennás, a ki olyan szép nótákat irt. Komolyan kérdeztem Szkurkától: hát látta-e, hogy Petőfi valósággal elesett? — Esküszöm uram az öreg Istenemre, — feleié — hogy mind a két szememmel láttam, mikor levágták. Mikor már menekvés nem volt és sok katonaság s pajtásaim is elestek, lovam pedig nagy sebet kapott és vérzett, féltem, hogy a lovam összeesik. Menekedtem tehát, de nem arra, a merre a magyarok volták és a merre a tábor menekedett. Arra nem is lehetett, hanem a hogy erre (Kőhalom? Cs. Gy.) felé sebesen jövök az utón, utói érem Petőfit, az ajjutánst, a ki egyedül, Scanned by CamScanner
