Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1940

szerepét, aki a lelki ajándékokat az oltárra teszi: az osztály egyhangúlag Kaszap Pistát választotta meg. S mikor ezen elgondolkoztam s figyelni kezdtem, mi indíthatta a fiukat arra, hogy Kaszap Pistát ily általános megbecsüléssel maguk fölé emeljék, egyre nyilvánvalóbbá lett előttem, hogy nagy szerénysége, szíves pajtási jósága, egyszerű természetessége s főkép a lelkének érintetlen tisztasága, — amelyet kamaszodó fiúk kitűnő érzékkel jól meglátnak társukban annak minden rejtőzési igyekezete ellenére is — volt az, amit a társai nagyra becsültek és szerettek benne. A tanulásban akkor már hanyatlott, két elégségese is volt. Megengedett magának akkoriban és később is diákcsínyeket, a környezetét szórakoztató játékokat, nemkészülést s egyéb kamaszfiús szokásokat, amik miatt a társai közel érezték ugyan őt magukhoz és rokonszenveztek vele; de amiért becsülték és szerették és ami miatt a fölényét elismerték, említett jó tulajdonságai s később tudatosan ápolt és gyakorolt erényei voltak. Mélyen vallásos szüleitől s a családi otthon rendszeres vallásgyakorlataiból imádságos, Istent félő és szerető lelkületet kapott és hozott magával az iskolába. Ezt a lelkületet azután az iskolai vallásos nevelés eszközeivel tovább fejlesztette s egyre jobban öntudatosította magában. Már alsós diák korában, mint az Élő Rózsafüzér tagja, naponként legalább egy tizedet elmond a szentolvasóból s havonként legalább egyszer a szentségekhez járul. Mint IV.-es örül, ha ministrálhat s egy-egy ministrálását mindig a naplójába való feljegyzésre érdemes eseménynek tekinti. Négy éven át, részben még VlII.-as korában is, ő húzza a kapunyitást jelző primus-harangot, előtte mindig bemegy a templomba s ha egész szentmisét nem tud hallgatni, legalább szentséglátogatást végez, de gyakran áldozik is. Mint V.-es beáll a Mária-kongregációba s éppen ma tíz éve, 1931. március 25-én ajánlotta fel magát ünnepélyesen a Szűzanya és Szent Fia szolgálatára. A kettős kongreganista célkitűzést komolyan veszi. Egy-két megőrzött havi beszámolója tanúskodik róla, milyen buzgón használta az önmegszentelés eszközeit, milyen keményen fegyelmezte magát, mily bátran vallotta meg hitét mint igyekezett apostolkodni, mások lelkében is a jót művelni s másokafis megmenteni főkép imádsággal, jó példával s a szeretet sok apró figyelmességével. Ha felszólalt durva vagy illetlen beszédek és könnyelműségek ellen, ezt sohasem tette sértőn, bántó fölénnyel. Amikor pedig a jelesek közé küzdötte fel magát, szívesen segített társainak lecke-magyarázással, nehézségeik eloszlatásával. Mint VlII.-as titkára lett a Mária-kongregációnak s alelnöke az önképzőkörnek. VlII.-as korában a kongregációban a gyűlések előtt is ő olvas fel, mert mint sok idegen nyelv ismerője hibátlanul olvassa az idegen nyelveket és a másnyelvű idézeteket. Mint az önképzőkör alelnöke, akinek sokszor felül kell bírálnia a bírálókat s döntenie kell a beadott munkák értéke felől, szinte annyit dolgozik, mint az összes tagok együttvéve. Mert akkor már igen kiművelt lelkiismeretességével minden bírálathoz szaktanulmányt végez. Társai csodálják bámulatosan sokoldalú és alapos tájékozottságát, de számára minden kitűnő szereplése is csak egy-egy alkalom az alázat és szerénység őszinte gyakorlására. Szinte fáj neki, hogy nem tud egészen rejtve maradni. VlII.-as korában egyik írásában beszámol kamaszéveiről is: »A pubertás — mondja — gyakran felzaklatta idegeimet, ingerültté tett... de a vihar lassan lecsendesült, elült. Ma már nyugodtan, de nagy csalódással nézem a világot. Mennyi bűn, mennyi szenny, piszok az emberek közt és - 6