Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

Szerzetesi papi pályára készültek. Istennek tetsző áldozatként akartak égni és világítani. A Mindenható megelégelte földi küzdelmeiket, kiszabadította őket e földi élet megpróbáltatásaiból, magához emelte fehér lelküket az égi hazába, hogy elnyerhessék a hősi élet koronáját. Életük példája, eszményképe és erőforrása marad ifjúságunknak, korai és megdöbbentő elmúlásuk pedig üdvös figyelmeztetés mindnyájunknak : »Legyetek résen, mert amely órában nem vélitek, eljön az Ember Fia.« Requiescant in pace ! Vallás-erkölcsi nevelés. Vallás-erkölcsi nevelésünk volt kezdete, alapja, kisugárzó fókusza nevelő munkánknak az elmúlt iskolai évban is. Nevelő testületünk egységes katolikus világszemlélet kifejeződött nevelő-oktató munkánk minden megnyilatkozásában. Minden óra és minden tantárgy a ránk bízott ifjúság vallásos hitéletének meggyökereztetésére irányult. A vallás-erkölcsi nevelés elmélyítésére felhasználtunk mindent: nemcsak a hittanórákat, hanem a többi órákat is, hogy távlata legyen vallásos érzéseiknek; a szülőkkel való megbeszéléseinket, hogy a családból induljon ki a legmélyebb vallásos indítás; a botlásokat, gyarlóságokat, hogy a kvalifikálásnál lelkiismereti finomságok származzanak; a megszeretett vallásos gyakorlatokat, hogy ezek ne pusztán külsőségek maradjanak, hanem a lélek belső szükségleteivé váljanak. Érkölcsi neveléssel kell beidegződnie a gyermekbe, hogy csak a családi és nemzeti közösségben élhet; hogy kötelességei vannak családjával, hazájával és az egész emberiséggel szemben. Ezért igyekeztünk az idén is tanítványaink szívébe oltani a haza, a munka szeretetét, az erkölcs, a becsület, a kötelességteljesítés utáni vágyódást, hogy életvidám, kiegyensúlyozott, jellemes, felelősséget érző, jóakaratú, ember- és istenszerető egyéniségekké kristályosodjanak. Ősi iskolánk elsősorban az erkölcsi nevelés szolgálatában dolgozik. Elülteti, ami hiányzik; gyomlálja, gátolja, ami káros; műveli előmozdítja, ami értékes. Tudjuk, hogy a gyermek alakítható, formálható, bár érezzük azt is, hogy a nevelésnek határt szabnak az öröklött, egyénenként eltérő képességek és szerzett tulajdonságok. Hogy tanulóink kegyelmi életének folytonosságát fenntartsuk, hogy a hűséges kötelességteljesítést, a kitartó önfegyelmezést, a buzgó és eredményes apostolkodást velük beidegeztessük és az ehhez szükséges természetfeletti erőt számukra biztosítsuk, szorgalmaztuk a kegyelem-eszközök használatát, a szentgyónást és szentáldozást s erre nemcsak a kötelező öt alkalommal (tanév elején, Szent Imre ünnepén, karácsony előtt, a lelkigyakorlat alkalmával és tanév végén), hanem mindennap módot nyujtottunk nekik. Tanulóink egynegyede hetenként, kétharmada pedig legalább havonként áldozott; átlag naponta 25. Főkép a serdülő korban lévőket állandó lelkivezető választására szoktattuk rá. Minden exhortációban ráutaltunk a tabernákulumban köztünk élő Krisztusra s az ő nyomában járó legnagyobb egyéniségekre, a Boldogságos Szűzre és az Egyház szentjeire. A tanévet Veni Sancte-val nyitottuk meg és Te Deum-mal fejeztük be. A tanítást mindig imádsággal kezdtük és végeztük. Déli harangszóra pedig az Úrangyalát, illetve a Regina Coeli-t mondottuk el. Szeptember, október, május és június hónapokban naponként szentmisén vettünk részt, de a hidegebb hónapokban is alkalmat adtunk tanulóinknak a szentmise hallgatására és ajánlottuk az előadás előtti szentséglátogatásokat. Hogy tanulóinknak az eucharisztikus áldozatba való lelki belekapcsolódását megkönnyítsük — 46 —