Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1938

lejodott erkölcseit megfékezte. Amint Szent István a mai korban is alkalmazható örökbecsű intelmeket intézett fiához, úgy Szent Bernát is ngyanily örökbecsű intelmeket hagy hátra szerzetestársai számára, melyek ma is a ciszterciek reguláját alkotják. Az elnöki megnyitó kereteit meghaladná, ha ezzel a bámulatos hasonlatossággal itt most tovább is foglalkoznám. Nem is folytatom tehát. Csak ezzel a pár szóval is reá akartam mutatni arra, hogy egyfelől közgyűlésünkön Szent Bernátról megemlékezni még Szent István évében is jogos, méltó és helytálló, másfelől pedig, hogy a Ciszterci Diákszövetség helyes úton jár, midőn működését — Szent Bernát és a vele congeniális Szent István védelmét és segítségét kérve — az ő szellemükben folytatta és folytatja a Mindenek felett való Úr Isten nevében, az egyedül boldogító magyar haza javára ! Ezek után a Ciszterci Diákszövetség Díszközgyűlését megnyitom. Brandecker Oszkár igazgató-tanító, öregdiák az átérzés és előadás fejedelmiségével szavalja Lendvai István író »Hódolat Szent István királynak^ című alkalmi költeményét: Kilencszáz év ködéből tündöklesz most elénk, kik véres forgatagban gyakran gyötörteténk, s mégis ma városodban Tiéd lelkünk agyunk, mert Jobbodé az érdem, hogy még nemzet vagyunk. A büszke ős Fehérvár tornyait s köveit a régi fényben látva, szól néped szíve itt, — minket meghódolásra remény és hála készt: Te tetted, hogy Pannónja kiállta mind a vészt. E megszentelt falak közt itthon jár szellemed, hol nevedben faragnak elmét és jellemet, kereszténnyé s magyarrá, ez már egyet jelent, mióta a magyarnak Ur Krisztus megjelent. Te hoztad nékünk Krisztust s Vele az életet, amikor népünk már-már könnyűnek méretett, s aztán akárhogy tombolt ezer vérzivatar, mindig megállt helyén a megkeresztelt magyar. Te hoztad pátronánkul a szép szűz Máriát, ki folyton kéri értünk irgalmas szent Fiát, s ezért remél népünk, mely könnyet, vért bízva ont, mert múlónak tud minden Mohácsot és Trianont. Te adtál tetteiddel örök nagy oktatást, milyen szivet takarjon a királyi palást: imádságosan szentet, jóságos kegyeset, s acélkeményet ahhoz, kit gonoszság vezet. Te Szűzanyánkra hagytad dicső országodat, s miránk a fénylő leckét, bármily sors látogat jelenben hinni, bízni, mint Őseink Veled, és tiszta szívvel élni, mely Krisztust nem feled. E lecke éltet minket, emel, biztat, javít, fehértaláros buzgó papok diákjait, kiknek ők általadták tanórák dús során, s kikben lélekké érett az élet iskolán. - 24 —