Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1930

4 érdes tudott lenni. De szelíd, kék szeme nem csalt; sohasem gyűlölködött, mindig megbocsátott. Kiáltóan hiányos volna e róla szóló rövid írásunk, ha egyéniségének különösen jellegzetes vonását, kuruc magyarságát nem említenők meg. Bár sokan gondolhatták, mondhatták nemzeti érzését, elgondolását szélsőségesnek, de mindenki tisztelettel beszélt erről, mindenkinek tiszteletet parancsolt ebben is határozottsága. És a mi Bölcskey Ödönünk, a katolikus pap, a szerzetes tanár mindenkor beszédes bizonyíték lesz azok ellen, akik tagadják, hogy a szilárd vallásos meggyőződés és az erős nemzeti érzés megférhetnek egy emberben, mert Bölcskey Ödönben a jó pap, a jámbor szerzetes és a kuruc magyar ember egy valóban oszthatatlan egyéniséggé olvadtak egybe. És épen azért, mivel ilyen egyéniség volt a mi Bölcskey Ödönünk, halála nagy vesztesége rendjének, intézetünknek és városunknak. Kitüntetése nem volt, vagyont nem hagyott hátra, mint egyszerű szerzetes halt meg és koporsójánál nem a reménykedő örökösök álltak, hanem azt rendtársai, tanítványai szeretete és az emberek nagy tisztelete vette körül. Az élet nem áll meg, a munka folyik tovább, a neki osztott órákat mások vették át, gyóntatószékébe a ciszterci és ferencrendi templomokban mások ülnek, de emléke megmaradt azok szívében, akiket nevelt, lelkesített és akiket vigasztalt, gyámolított, erősített. * * * Élete és halála. Született Szombathelyen, 1872-ben. Tizenkilenc éves korában lépett a ciszterci rendbe, 1898-ban szentelték pappá. Felszentelése után egy évig Hercegfalván káplánkodott, innen Bajára került a rend ottani főgimnáziumába tanárnak. Baján nyolc éven át tanított. Bajáról Zircre helyezte a rend főnöke, itt egy évig volt apátja oldalán mint jegyző. Zircről az 1907 8. iskolai év kezdetével jött iskolánkhoz, melynek azóta egészen haláláig megszakítás nélkül tanára volt. Az idei iskolaévre is megvolt a beosztása, de váratlanul föllépő betegsége miatt óráit tanártársai helyettesítették. A szünidő elején nem is sejtette, hogy veszedelmes kór rágódik az erősnek hitt szervezetén. Jókedvvel és sok munkatervvel utazott le Bácskába, megszállt területre, egy beteg plébános jóbarátja látogatására. Barátja betegsége, de egyénisége sem engedte, hogy pihenjen. Nemcsak a hívek gondozásában segített, hanem az irodai teendőkben is mentesíteni akarta a súlyosan beteg régi jóbarátot; szóval erős munkát végzett. És a lappangó betegség kitört; a gyomor felmondta a szolgálatot. Haza kellett jönnie. Hiába volt a gondos orvosi kezelés, hiába a klinikai vizsgálat, a betegség nemét biztosan nem tudták megállapítani. Budapestről, a belgyógyászati klinikáról orvosa Zircre küldte üdülni, de a pihenés sem használt. Nem telt bele egy hét, ágynak dőlt, melyet haláláig nem tudott elhagyni. Betegsége alatt nap-nap után látogatták városunkból tanártársai és