Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 50 — tanári karának egyik kiváló tagját, a művész és költő tanárt, Philipp Istvánt, a gyönyörű emlékmű megalkotóját ünnepli. A jelenlevők percekig tartó tapssal és éljenzéssel ünneplik a kétszázéves mult működésének alapgondolatát kifejező és megörökítő emlékmű művészét. Lipcsey Lajos, városi tanácsos, h. polgármester Mátrai Rudolf igazgatót köszönti föl főigazgatóvá történt kinevezése alkalmából. Bendi Nándor a gimnázium ifjúságát, Miklós Géza, református lelkész pedig a főgimnázium tanári karát élteti. Az esti órákig együtt maradnak az öreg diákok. A fehér asztaloknál egymás mellett elfeledik a meglett férfiú gondját. Kifogyhatatlanok a visszaemlékezésben. Minden asztalnál akad egy-egy hű utánzó, kiknek ajkán megszólalnak a régi tanárok. Ismerős hangok ütik meg fülüket; a jó Alaghy, Hamzus, Reiszer stb. tanárok dicsérnek, buzdítanak, intenek, korholnak. Újra diákok. A sok vidám, kedves apróság érdekli most őket. Különösen a néhai Alaghy tanár úr emléke a társalgás központja. Nagyon sok vidám históriát tudnak felújítani eredeti egyéniségéről s mint akkor, most is, jót nevetnek egy-egy ártatlan csinyjük sikerének. De gyorsan szalad az idő, válniok kell. Elválnak. A nap gazdag emlékeivel megrakott lélekkel térnek vissza otthonaikba, hogy holnap tovább folytathassák a kötelességtudó férfiú nehéz, kemény munkáját. Elmúlt az ünnep. A házak ormairól beszedték a zászlókat. Az iskola is csendes. Egy nap szünet. Ismét megcsendül a gimnázium épülete fölött, a kis toronyban a primusz harang. Kitárul a gimnázium kapuja és betódul a diáksereg. Az ősi intézet megkezdi a harmadik századot. * * * A krónikás még nem fejezte be föladatát; adós maradt. Az ünnepség leírását ugyan avval az örvendetes eseménnyel kezdte, mely intézetünket nagy ünnepünk vigiliáján érte, de a maga helyén nem emlékezett meg megfelelő módon arról, akinek személyén át intézetünk annalese újabb fényes lappal vastagodott. Ezt nem tette azért, mert visszatartotta a köteles tisztelet; »a holnapi nagy napra« gondolt, ahogy azt azon a szép novemberi estén intézetünk igazgatója kívánta. »A nagy nap« elmúlt, de visszamaradt a krónikás kötelessége; az ünnepségről szóló följegyzéseit teljessé, egésszé kell tennie. Nem véletlen, hogy igazgatónk kitüntetésével vette kezdetét jubiláris ünnepségünk. »A harmadik század kezdője is igazi cisztercita igazgató és olyan egyéniség, akinek munkássága csak nagyot alkothat. Ezt a sokatadó munkásságot jutalmazta az ország kormányzója« — állapítja meg a kultuszminiszter. Bár nem vitatjuk, hogy értékes tevékenysége csak a mi iskolánkban éreztette gazdagon gyümölcsöző hatását, az mégis tény marad, hogy intézetünk élén a jelen iskolai évvel betöltött tízéves igazgatói működése alatt bontakozott ki egész teljében sokat tanult és tapasztalt egyénisége, és hogy