Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 26 — A jezsuiták vetették meg ennek az intézetnek alapját s 54 évig nevelték benne a város, Fejérmegye, sőt a Dunántúl egy nagy részének ifjúságát, mert ebben az időben kevés gimnázium volt Dunántúl. Mint a többi intézetben, itt is a nevelésen volt a hangsúly, nem a tanításon s a nevelés központjában a vallás állott. Mikor Rendjük feloszlatása után távozniok kellett Székesfehérvárról, itt hagytak egy kitűnően megszervezett iskolát, egy nagy művészettel megépített templomot és rendházat, melynek művészi szépségében ma is gyönyörködhetünk. Az iskolaépület később nem felelt meg a követelményeknek s helyette a ciszterci rend 1874- 75-ben új épületet emelt, a mait, amelyet 50 évvel ezelőtt adott át a rend akkori apátja, a 80 éves Rezutsek Antal Székesfehérvárnak és a nemzetnek. Hálás szívvel gondolok a pálosokra, akik 1777-ben vették át az intézetet s a 18-ik század végéig nevelték benne az ifjúságot abban a vallásos és hazafias szellemben, amelynek a jezsuiták vetették itt meg az alapját. Itt tanított a rend tagjai közül Virág Benedek, a magyar lélek tüzes ébresztője és Ányos Pál, a bánatnak halkszavú költője, II. József németesítő törekvéseinek hangosszavú ostorozója. A magyar ciszterci rend 1813-ban veszi át a gimnáziumot a pécsivel együtt s bár Egerben már 1777. óta a pásztói ciszterciták tanítottak, igazában csak ekkor lesz a Ciszterci Rend tanítórenddé: a székesfehérvári és pécsi gimnázium átvételével. Ilyenformán immár 111 év óta folyik a székesfehérvári gimnáziumban a magyar Ciszterci Rend nevelő és tanító munkája. Ennek a munkának az értékét megállapítani nem a mi feladatunk. Csak annyit szabad mondanunk, amit nyugodt lelkiismerettel tehetünk, hogy törekedtünk rászolgálni itt is, mint többi intézeteinkben, a nemzet bizalmára; hogy a Rend mindig összeforrott a magyar nemzettel érzésben és gondolkodásban, test az ő testéből, vér az ő véréből, s a legjobb tudása szerint szolgálta szent vallásunk és édes hazánk ügyét. Én azt hiszem, mi magyar ciszterciek akkor ünnepeljük legméltóbban e napot, ha hálát adunk az isteni Gondviselésnek mindazokért a jókért, amelyekkel bennünket elhalmozott. Igen, nagy hálával tartozunk a Gondviselésnek, hogy intézkedése folytán a magyar nemzet a mi gondjainkra bízta legnagyobb kincsét: ifjúságát s itt ebben, az őskoronázó, Szent István szellemével megszentelt városban 111 év óta nevelhetjük vallásos és hazafias szellemben a magyar ifjúságot. De hálával tartozunk Istennek azért is, hogy megáldotta törekvéseinket és munkánkat. Intézeteink között egy sincs, amely annyi kiváló embert adott volna a magyar hazának, mint a fehérvári. De mi nemcsak ő rájuk vagyunk büszkék, hanem a kis emberekre is, a névtelenekre is, akik ebből az intézetből kikerülve megállották helyüket az élet harcában, s híven és önfeláldozással teljesítették polgári és honfiúi kötelességeiket. S nagyon megható az is, hogy volt fehérvári diákjaink milyen feltűnően ragaszkodnak