Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 16 — félretéve minden önzést, egy célt tűzve ki magunk elé: hazánk jövendőbeli nagyságát és népünk boldogságát. Egyesült erővel fogunk dolgozni, tűrni, szenvedni, áldozni a hazáért, hogy ez a romhalmaz, melyet ma Magyarországnak neveznek, ismét bokréta lehessen a teremtő kalapja mellett. Isten bennünket úgy segéljen! Ezzel az eltökélt szándékkal, ezzel a szent fogadalommal adom át a főtisztelendő igazgató úrnak a Ciszterci Diákszövetség székesfehérvári osztálya nevében a közönség áldozatkészsége árán létesített emlékművet. Őrizzék kérem azzal a szeretettel, amellyel mi létesítettük, hogy időtlen időkig fennálva, ezen emlékből meríthessenek a következő generációk ha valamikor lankadnának abban az elhatározásban, melynek most fogadalom alakjában itt kifejezést adtam mindenkor új erőt és új lelkesedést. Én pedig ezen intézet érdemetlen és igénytelen növendéke arra kérem az Istent, áldja meg a tudománynak ezt a hatalmas, nekünk oly kedves otthonát. Úgy legyen ! * * * Erre levette a tábláról a leplet. A nagyszerű beszédet nagy tapssal köszönte meg a közönség. A taps és éljenzés lecsíllapulása után, Mátrai Rudolf, c. tanker. főigazgató, az intézet igazgatója, klasszikus beszéddel vette át az emlékművet. Mátrai Rudolf, főigazgató beszéde. Nagyméltóságú Elnök Ur! Kedves Tanítványaink! Midőn ezt a kis pantheont, 200 éves intézetünk ezen drága vallhalláját, a mi hőseink és jeleseink e kedves mauzóleumát átveszem, a mult, a letűnt dicsőséges és daliás mult nemes patináját szeretném a körülöttem dobogó ifjú és öreg szivekre ráhinteni. Egy nemzet nemcsak azokból áll, akik most élnek. Nemcsak azok a magyarok, kiket a népszámlálás ilyenekül feltüntet. Az a néhány millió most élő magyar a nemzet életének csak egy pillanata. 100 évvel ezelőtt mi nem éltünk, de a magyar nép élt. 100 év múlva mi nem leszünk, de a magyar nemzet élni fog. A most élő nemzedék csak egy részét alkotja a magyar népnek. A másik részét alkotják a nemzet halottai. A harmadik részét a nemzetnek pedig azok alkotják, akik ezután nevelődnek férfiakká. Ez a három nemzedék: a holtak, az élők, a sziiletendők alkotják a nemzetet. Amely nemzetnek nincsenek halottai, annak nincs múltja, amely nemzetnek pedig nincs múltja, annak jövője sincs, az a nemzet, mely ifjúságát nem elhunyt nagyjainak példájával neveli, az nem becsüli múltját, nem biztosítja jövőjét. Ha a szem nincs tele napsugárral, akkor nem látja a napot, ha a lélek nem töltekezik az ősök tiszteletével, akkor kockára teszi a jövendőt. Ellenben az a nép, »mely a hűség szép emlékezésével csüng a múlton, az jövőt teremt.« (Vörösmarty.)