Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924

— 15 — Zichy János gróf beszéde. Tisztelt Közönség! Nagy ünnepnap van ma. Ünnepet ül mindenek előtt a főtisztelendő cisztercita rend, ünnepet ül e gimnázium tanuló ifjúsága, ünnepet ülünk mi öreg régi diákok, ünnepel Székesfehérvár város és a vármegye egész közönsége és végre ünnepe van ma Magyarország kultúrájának is. Kétszáz éve már, hogy ezen főgimnázium áll, melyhez bennünket, régi diákokat, annyi szép emlék fűz, mely egész generációkat nevelt és helyezett a társadalom csatasorába és amely generációk Magyarország kulturtemplomának építéséhez sok-sok téglát hordottak össze. Kétszáz esztendő! Hosszú idő, ha azt életünk mértékével mérjük, de mégis rövid egy nemzet életében, rövid pedig különösen Magyarország életében azért, mert a nemzetnek viszontagságos múltjában aránytalanul hosszabb időre volt mindig szüksége ugyanazon cél eléréséhez, mint amelyet nyugodt békés fejlődés folyamán egy más nemzet aránylag rövid idő alatt tudott elérni. T. Közönség! Határjelző követ állítottunk itt fel későbbi generációk számára, hogy tudja mindenki azt, hogy a világháború befejeztével, mikor kezdődött Magyarország számára a kultura terén is az új kor, midőn kizárólag saját erejére támaszkodva indult el a kultura eszközeivel új államalkotó munkájára. Emlékművet állítottunk és itt a három halom által szimbolizált régi Magyarország emlékeiből merített érzelmeinkkel hódolunk ez intézet nagy halottainak, elsősorban azon régi tanároknak, akik a nagy idők nagy építőmesterei voltak, azután azon nagy férfiaknak, akik itt nevelkedve, szépen és áldásosán tudtak élni a hazáért és végre azon legnagyobbaknak, akik meghaltak azért, amit legjobban szerettek, a hazáért, mely iránti szerelmet itt tanulták meg ezektől az áldott lelkű, fenkölt tanítóktól. Amikor a halottaknak hódolunk, szeretettel és bizalommal -tekintünk fel azon buzgó, égő lelkű kulturát, világosságot terjesztő férfiakra, akik jelenleg vezetik ez intézetet és tanítják az ifjúságot, mert tőlük függ az, hogy a jövendő generáció legyen elég erős, szivós, lelkileg és fizikailag arra, hogy idővel mindent visszavívhasson, amit mi elvesztettünk. Kérjük őket, hogy acélozzák meg ezt az ifjúságot, hogy öntsenek beléjük hitet, bizalmat, sok-sok idealizmust, áldozatkészséget, önzetlen hazaszeretetet, mert enélkül nem lesz többé gyümölcs a fán, nem lesz új hajnalhasadás, nem lesz mégegyszer ünnep a világon. Pedig mi még ünnepelni akarunk ! A hármas bércnek a mienknek kell lennie, a mi hazánkat megint négy folyó fogja szelni és kell, hogy a jogfolytonosság helyreálljon azáltal, hogy Szent István koronája azt a fejet díszítse, melyet a jogfolytonosság alapján a szent korona joggal megillet. Ezek azok az érzések, melyektől áthatva jöttünk ide, hogy áldozatot mutassunk be ezen oltár előtt, hogy szent fogadalmat tegyünk mindnyájan, akik itt vagyunk, régi és új tanítványok, öregek és fiatalok egyaránt, hogy