Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913

— 128 — Feszti Károly dr. (1862 6.) kir. tanácsost és kanonokot az 1864. jún. elején végzett látogatásakor a gimnázium énekkara fogadta. 1) Saját kérelmére történt felmentése után Róder Alajos dr. (1866 -7.), esztergomi c. kanonok, pesti egyetemi hitszónok lett az ideiglenes fő­igazgató, akit 1866. novemberi megjelenésekor szintén nagy ünnepélyes­séggel fogadtak.-) Egyetemi tanári teendőivel való elfoglaltsága és megtámadott egész­sége miatt — mint búcsúzó levelében írta — már roskadozni kezdett; hogy addig is bírta a sok munkát, Isten után a székesfehérvári cisztercita tanároknak köszönte, akik fáradhatlan buzgóságukkal, szíves közreműkö­désükkel, gazdag tapasztalataikkal, előzékeny szeretetökkel a nehéz terhet könnyűvé, a fáradságot kedvessé tették. Róder Alajos mint a budapesti Tudomány-Egyetem megválasztott rektora vált meg állásától és helyébe egyidőre ideiglenes, majd tényleges főigazgatóvá Lutter Nándor dr. (1867-84.) kegyesrendi igazgatót nevezték ki, 3) aki a főigazgatói teendőket mint helyettes két elődje idejében is végezte. Lutter Nándor dr. háromszor (1868, 1872 és 1874) látogatott, de különösen második látogatása volt igen értékes, amennyiben az új tan­módszer külső alkalmazására (osztálykönyv, hospitálás) vonatkozólag adott becses direktívákat, de amellett a szaktanárok véleményeinek a meghallga­tásával a latinban és mennyiségtanban, de más tárgyaknál is mutatkozó általános hiányok megszüntetésére segítő módszerek alkalmazását is fel­vetette. 4) Ritka tapintata bilincselte az intézethez és ezért fájdalommal vették búcsuzását, amelyet Budapest-főváros főigazgatójává való kinevez­tetésekor intézett a tanárokhoz/') Mészáros Nándor, kir. tanácsos, a pécsi tankerület főigazgatója (1884—9.) mindjárt kinevezése utáni hónapban (jún.) megtekintette az intézetet, ahol az ifjúsági zene- és énekkar igen megnyerte tetszését. 9) Hivatalos látogatását ugyanazon év novemberében kezdte és minden év­ben megtartotta. Ezen alkalmakkor megvizsgálta az intézeti felszerelést, meglátogatta a tanárokat fegyelmi és tanulmányi munkakörükben és magát mindenkor a kötelességteljesítés példányképének, a tanférfiak őszinte barátjának, a gimnázium valóságos atyjának mutatta. — O volt a székesfehérvári tankerület első főigazgatója. A tanári kar örömmel fogadta jó barátjának közellétét, de nem sokáig örvendhelett neki, mert súlyos szenvedése után 1889. dec. 19-én bekövetkezett halála gyászba borította a székesfehérvári tanárokat, megdöbbentette az egész kerületet. A székes­1) Tiszti Napló. 1864. jún. 9. Jegyzők. 2) Tiszti Napló. 3) Gimn. irattár. 1867. okt. 15. 4) Jegyzők. 1872. nov. 5) Jegyzők. 1884. máj. 27. 6) Tiszti Napló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom