Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1913
129 — fehérvári rendházban lakott mint a ház vendége és itt is élte le utolsó napjait. A ravatalozás a gimnázium dísztermében történt, ahol mintegy 5 évvel azelőtt örömkönnyeket ontott az ifjúság által rendezett ünnepies fogadtatásakor s ahol most az ifjúság a fájdalom könnyeivel gyászolta szeretett atyját, kedves fődirektorát. 1) A miniszter még Mészáros Nándor halála napján megbízta táviratilag Pallér Kelemen ciszt. r. igazgatót a főigazgatóság ideiglenes vezetésével (1889-90.). Tekintve Pallér érdemeit, a legelőkelőbb körök rendes főigazgatónak kívánták, 2) mindazonáltal Spitkó Lajos (1890— 1904.), kir. tanácsos jutott Mészáros örökébe. Évenként végzett látogatásai alkalmával megfigyelt mindent a legapróbb részletekig s főleg a didaktikai eljárásra adott sok tanácsot, utasítást. 3) Tizennégy évi működése után a király 1904. aug. 3-án a budapestvidéki kerület főigazgatójává rendelte, amire szept. 1-én fájó szívvel vett búcsút azon tankerülettől, amely ^szellemi otthoná«-vá lett és amelynek haladását a tanférfiak nagyértékű munkásságának tulajdonította; az eredmény azonban részben attól függött, hogy a főigazgató intenzív munkásságával a székesfehérvári tanári karnak is igazi munkatársa volt. 4) Váradi Károly (1904 — 11.), volt debreceni kegyesr. igazgató hivatalos működését azzal kezdte, hogy 1904. nov. 27-én résztvett az önképzőkör Vörösmarty-ünnepélyén s folytatta látogatásait 6 napon keresztül. Az utolsó évet kivéve, minden esztendőben lelkiismeretes gonddal figyelte meg a tanintézet munkakörét, s mivel minden érdekelte, ami a tanintézet életével, haladásával összefüggött, amikor csak ideje engedte, minden iskolai ünnepélyen, minden ismeretterjesztő előadáson, érettségi írásbelin megjelent és minden érettségin ő elnökölt. Mivel betegsége a szellemi munkától két ízben is távoltartotta, a miniszter Zalai Mihály ciszt. r. igazgatót bízta meg az összes főig. teendőkkel (1907 és 1908), valamint 1911. máj. 18-án bekövetkezett halálától a főigazgatói állás betöltéséig. Az új főigazgató a szombathelyi premontrei főgimn. igazgatója, Kárpáti Kelemen (1911 — 14.) lett, aki 1911. dec. 1-én vette át hivatalát. Ő igazán méltó utódja nagynevű elődeinek. Nem egész 3 éve működik ezen tankerület élén és máris olyannak ismertük, aki tudásával, gazdag tapasztalataival hatni, meggyőzni tud, akinek egyéniségét igazán vonzóvá egyszerűsége, közvetlensége és szívének melegsége teszi. Ő a főigazgatók között az első, aki a város kulturális és társadalmi életében irányító, mozgató erőként működik, aki buzgóságával, nemes ízlésével a város kulturális fejlődésének, szépítésének az útját nagy arányokban egyengeti. 1) Jegyzők. 1889. dec. 19. 2) Zirczi Ívtár. C. 4677. 3) Főig. jegyzőkönyvek. Gimn. irattár. 10