Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1907

14 Szerencsés, nyugodt vérmérséklet szükséges hozzá és ő meg volt ilyennel áldva. Külső alakja mellett ez is török eredetre vallott. Nyugodt, állandóan derűs kedélye volt. Szenvedélyesen kifakadni, vagy indulatosnak tanítványai, nem látták őt soha; ez a magyarázata, hogy erősebb fenyítékre tanítványaival szemben nem is volt szüksége; egy komoly tekintet, vagy szó, megtette hatását. A kedély melegsége, a tanítványokhoz való leereszkedés, behatolás lelki világukba: adják kezünkbe a kulcsot a sikerhez. Aki ezekkel a tulajdonokkal nem rendelkezik, az végezhet ugyan kétes eredményű napszámos munkát, de nem igazi tanár, nem művész. Mert a tanítás a legnemesebb jelentésben vett művészete az értelemhez való férkőzésnek — a szíven át. Szívet, tanítványai szívét, szeretetét kell előbb meghódítania a tanítónak — csak akkor remélheti sikerét fáradozásának. A tekintély rideg, fagyos köpenyébe való burkolózás csak eltávolít. A közvetlenség melegségével emelte magához tanítványait, kicsinyeket úgy, mint nagyokat egyformán. Tanári működésének hatásáról, az életre felnőtt nemzedékek sorai tesznek bizonyságot, az elismerés és hála hangja nyilvánul meg beszédjökben. Nagy tehetségével, kiváló szorgalmával szerzett tudományos ismeretei, érzései nemessége és Jó szíve segítették őt sikereihez. Szigorú kötelességérzet, ügykörének pontos betartása voltak irányítói életében. Tanítás, tanulás nélkül lehetetlen. Az önképzés nemes munkája foglalta le szabad perceit. Szaktudományának színvonalán sohasem akart alul maradni. Szép nyelvismeretei (jártas volt a német, angol, francia, olasz, latin nyelvben) képessé tették őt a külföldi irodalmi termékeknek eredetiben való élvezésére. Sokat olvasott. Tehetségéhez mérten pártolta a magyar irodalmat; történelmi, földrajzi s egyéb szak- és szépirodalmi folyóiratoknak előfizetője volt. Mint a törökverő Dobó városának szülötte, forrón szerette hazáját. Ezt a rajongó hazaszeretetet nemzeti fennmaradásunk biztosítékának tartotta. Előadásai révén ezt csepegtette tanítványainak ifjú lelkébe. Történelme mellett szerette hazájának földjét is. A rómaival vallotta, hogy „Turpe est in patria peregrinum esse." Semmit sem tartott megvetendőnek a haza megismerésének szempontjából. Lelkesíté, vágyait betölté a hazai föld — a külföld nem csábította; ismételten bejárta szép hazánk minden tájait; apróra ismerte minden valamire való városát. Sokat tanult ez utazásain s amit tanult, azt tanítás közben értékesítette, újból lelkesülve tapasztalatain s lelkesítve tanítványait is.