Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1903

53 tüzében haldokló harcos kezéből, mikor a modern fegyverek gyilkos ereje utat söpör a másik fél hadsorából: — még mindig megmaradhat a nemzetnek joga az élethez: a csatasor eltiprásával is győzedelmeskedhetik a bekötött szemű igazság. Mert hátra marad a szenvedés ereje. Talán az első pillanatra megütköztök, édes hazám mai gyermekei, azon, amit mondok, de gondolkodjatok csak rajta: én nem tudnám hirtelenében megmondani, vájjon a Magyarország téréin fényes-borus eredménnyel harcoló s végigvonuló Kossuth volt-e nagyobb, vagy a keliidai magányában, nemz"tifájdalmába eltemetkezett Deák?! Szerintünk tetszetősebb a Kossuth nagysága nemzeti diadalában, vagy az idegenben kimondottan végigszenvedett száműzetésében, de nem szabad felednünk, hogy mélyebbre és magasabbra is lehet tekintenünk. Kossuth a pillanatok s szabadságért égő szívének hatása alatt csatasorba állította nemzetünket 1 s e csatasorban megmutattuk, hogy »ereinkben őseink vére foly még s Rákóczit nem feledtük el«

2; a ránk zúduló idegen had azonban kiütötte kezünkből a már-már győzelmesen csillogó s villogó kardot: de amit Kossuth fegyvere megszerezni s elérni nem tudott, a szabadságharcból hátravonult s ezalatt, valamint a rákövetkező hosszú s nehéz szenvedésekben megérlelődött nemzet s ezen hosszú időben folyton honfiúi bánatban sínylődő Deák állhatatossága kivívta : szabadságot kapott a magyar. Deák s a nemzet csendes szenvedése szerezte meg a magyar szabadságot. Kossuth lángleikének diadalát fájdalom s szomorúság követte; Deák gondolkodó lelkének fájdalmáit diadal s öröm váltotta fel. »/4 magyarok — irja egy jeles francia — kemény nyakú emberek-, lehetetlen meghajtani őket, kivált mikor történeti jogaikra támaszkodnak: katonák és jogászok nemzete. Mindenik fel van fegyverkezve a maga kardjával, vagy corpus iurisával. Ha egyikből kifogynak, a másikkal védik magukat. Először Rákóczira, azután Verbőczire hivatkoznak,«

3 Mi tudjuk csak igazán s szomorú tapasztalatok útján tudjuk, Kedves magyar Ifjak: mennyire igaza van a nagynevű francia irónak! Mert nehéz, dermesztő, nem álom, de valóság volt az elnyomatás, közel két évtizedes szenvedése. Szenvedett minden magyar, szenvedett a nemzet. Ki tudná a nehéz, nyomasztó fájdalmat a maga valójában leírni?! Csak erős keblek viselhették ezt el. Sebet seb után kapott a nemzet: na1 Laveleye Emil: »Deák Ferenc« 15. 1. 2 U. o. 54. 1. s U. o. 32. 1,