Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1902

21_ Az evangélium lapjai isteni légkörbe emelik az erkölcsi jellemet: »Növekedék bölcsességben és kedvességben Isten és emberek előtt.« íme, a mintakép, mely az ifjúság erkölcsi jellemének fejlesztésében szemünk előtt lebeg. Amit az elme gondolni, a sziv érezni, a képzelem alkotni képes, mind körüle csoportosul; az emberi elhatározás és cselekvés körében legmagasabban áll az erkölcsi jellem. Nem a lelkesedés felgerjedő szalmalángja, nem az érzelem pillanatnyi hevületete, nem egyes töredezett sóhajtozás, szóval nem rész, hanem az emberi élet összhangzó, tökéletes egésze az a tulajdonság, mi az erkölcsi jellemet alkotja. Egy elhanyagolt vadonban vagy pusztában élni ez eszményképnek, hol gondolatainkat senki nem zavarja, akaratunkat másnak akarata nem korlátozza, cselekvésünket másnak cselekvése le nem rontja: ily élet képzeletben lehet megnyugtató, de nem áldásos, rendeltetésünkkel össze nem egyeztethető. De benne élni a társadalomban, a társadalomnak nagy forgatagában, hol az egyesek nézetei, vágyai, törekvései egymástól eltérően kereszteződnek vagy egymással szemben találkoznak; hol az érdekek raja harcot vív az ideális törekvésekkel; hol a jogtalan a jogos fölött, a nemtelen a nemes fölött, az igaztalan az igaz fölött gyakran kárörvendő diadalt arat; s e különféle nézetek és érdekek, ez ideális és önző törekvések harcában soha szem elől nem téveszteni azt a legmagasabb célpontot, soha egy pillanatra el nem felejteni az isteni Mester e mondását: »Én vagyok az út, az igazság és az élet:« ez a legmagasabb eszménykép földi életünk minden viszonyában s magában a nevelésben. A nevelés legfőbb feladata: a vallás-erkölcsi élet irányítása s ennek alapján az erkölcsi jellem kifejlesztése. Ezen erkölcsi irány fejlesztésében sok tényező működik közre: az öröklött elvek, a családi kör, a társadalom, az egyház, az iskola stb. — Kétségtelenül vannak velünk született hajlamok, melyek egyes előforduló alkalmakkor arra ösztönöznek, hogy szerények, könyörületesek, igazságosak, barátságosak, nagylelkűek, engesztelékenyek stb. legyünk. De ez a velünk született hajlandóság egymaga nem elégséges az egész emberi élet összes cselekedetei irányítására. Ha az önzés, hiúság, nagyravágyás, élvezetvágy, kapzsiság, ellenszenv, gyűlölet s az ember ezerféle más szenvedélyei a lelket hatalmukba kerítik, a szenvedély úgy játszik vele, mint vihar a hajóval, melynek bordái, ha nem erős a páncél s ha kor-