Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

78 fejlése elé. S kiknek mentől jobban összeolvadt a haza nevével minden, mit hit és remény, hűség és szerelem minden, mit az emberiség legforróbb, legtisztább érzelmei nyújthatnak, annál kietlenebbnek látják jövőjét. Hijjába nézek előre, — úgymond Kölcsey — semmi szélesebb, szebb pálya nem nyílik fel a nyelvnek ... A magyar publikum Schillereket, Goethéket nem nevelhet . . . jaj nekünk, hogy Kisnek igaza van. Miért áldozzuk fel időnket, életünket? Ott, hol nincs többé helye a reménynek, nem jöhet fel egyéb a kétségbeesésnél; s úgy vagyunk, mint a ki nagy fájdalmában többé nem érez. Rettenetes egy jelenség ez, k. ifjak. Egy korszak példátlan egykedvűségének megrendítő valósága. Mostoha lőn az édes gyermek a piperés idegen kedvéért. A nyelv s vele együtt a nemzetiség volt legveszedelmesebb bajunk. Mindennemű jogot visszaszerezhet egy nemzet, ha életre való: de ha nyelvéről és jogairól lemondott: kitörölte nevét az élők sorából; mert nyelv nélkül nincs nemzet, nemzetiség nélkül pedig nép egyéniség — puszta álom. Erkölcsi világában szemlélvén a kort, pironkodásra késztet még ma is. A mi büszkeségének legfőbb tárgya, ékessége volt egykor, elvetette, sárba tiporta, gúnyolódott rajta a magyar. Nemzetiségéből lélekben, ruhában kivetkőzött. Idegen szellem és erkölcsnek, szokásoknak áldozott. Mindent becsült, dicsért és nagyratartott, mi idegen volt; lenézte mindazt, mi nemzetire vallott — az idegenért. Thalynál olvasom : Elfeledtük az ősi nyelvet, elvetettük az ősi öltönyt. A kurucz-vezérek fiai apáik csatakardjait csak parádézni kötötték fel s csak idegenek előtt tisztelegni rántották ki az egykor oly rettegett vasat hüvelyéből. Valóban, megpuhult a szív, az ész megfeledkezett őseinkről, alig látott magán az akkori magyar csak egy foltot is már, mely emlékeztetné, hogy azoknak unokája, kik nemes vérökkel fizették azt az örökséget, melyben heverészett. (Ányos.) Anyagilag pedig idegen államnak voltunk gyarmatos országa; politikailag abszolút kormány nehezedett reánk; a szellemfejlődésének pedig gátot vetett a minden szellemi szabadságnak halálos ellensége: a censura. A nemzettest nagy részének, a jobbágynépnek, szolgai viszonyairól Fáy, Br. Eötvös, Wesselényi rajzolnak elszomorító képeket. Ez a nyomorúlt jobbágynép, századok óta kirekesztve az alkotmány áldásaiból, igavonó módjára tengette életét s epekedett segítség után hasztalanul. íme, a testben, lélekben nagybeteg magyar nemzet! Orvosa lőn az idő és az Ég kegyelme: az idő, a múltak nagy emlékeivel, melyek megszégyenítően ébredeztettek; az ég kegyelme, hozzánkvaló nagy szeretetével! Csak higyjük ezt is, legkivált ezt! Igaz, lángész mélyreható vizsgálódásának eredménye, népekre alkalmazva, a nagy igazság: jó és balsorsunk csillagzatát szivünkben hordjuk. Tudjuk, látjuk: ebben határozódik a népek tragédiája; megrendítőbben sehol, mint a rómaiban, melyet épen szenvedélyei sodortak örvénybe.