Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 7 — szobrokkal, festményekkel ékesített nagy falterületei, a mennyboltozatra emlékeztető kupolája a pázsitos, viruló erdőt, melynek egyes tisztásain a kék ég mosolyog felettünk ? Építsen a müépitö, ha tud, a természetben található motívumok nélkül akár tündérpalotát, lehet ez gyönyörűséges, de nem művészi alkotás, mert láttára hiányozni fog műélvezetemből a legmegnyugtatóbb érzés, a ráismerés. Az első megnyugtató érzelem a ráismerés; csillapultával azt keressük az épületen, hogy elérte-e czélját vagyis azt, a mit akart, jól fejezte-e ki? Megvizsgáljuk, mi az épület rendeltetése? A kaszárnya stíljében emelt templomot, kolostort, mely mulató-lak alakjában épült, vagy polgári lakot várkastély mintájára, senki sem mondhat sikerültnek. A renaissance palotái nyers köböl épültek ; hatalmas falterületeken rácsos, aránylag kis ablakok vannak, merész tagoltság, kiülő koszorúpárkány díszítik a homlokzatot; benn az udvart oszlopos tornáczok futják körül. Nem mutatja-e az ily palota, mily foglalkozású a tulajdonosa ? Nem jut-e eszünkbe láttára, hogy a gazdag ember a családi élet nyugalmas varázsát akarja élvezni derült, oszlopos tornáczain és termeiben s ez életet biztosítani is akarja magának minden külső támadás ellen ? »Vagy a méreteiben kicsiny görögtemplom építője nem tartotta-e szeme előtt, hogy nem gyülekező helyet, hanem egy istenség külön lakását akarja megkészíteni, egy ereklyetartót az ö szobra számára s egy márványszekrényt, melyben egyetlen szobor van.« (Taine.) A művész hát itt elérte czélját; jól kifejezte azt, a mit akart. Nem szabad figyelmen kivül hagynunk a müépitö lelkiállapotát sem. Hisz ö mikor megrajzolja a tervet s vezeti a templom, gula, palota vagy diadalív építését, maga is átérzi azt az örömet, büszkeséget, komolyságot, fenséget, szomorúságot és gőgöt, a mi tárgyaiban rejlik s a különféle érzelmek szerint alakítja stiljét, vezeti vonalait, domborítja díszítményeit s felrakja szineit! Bennünk is ugyanannak a csudálatnak érzelme ébred fel az építés remekének láttára, mely megihlette a művészt; ugyanazon eszmék foglalkoztatnak, melyeket a művész idézett fel elméjében, mikor épületét csinálta. Mindenki tudja, hogy a szögletes, szabálytalan s összeütköző vonalak szokatlan, kellemetlen benyomást tesznek a szemlélőre, sőt könnyen a visszásnak, furcsának érzete támad e benyomásokból pl. a torzképeknél. Az épületek is, a szerint keltik bennünk az erőlködés, nyugalom a csapongó képzelet szeszély vagy állandóság hatását, a mint felületük egyszerűbb vagy bonyolúltabb, körvonalaik élesek vagy lágyan hajladozók. Érezhetünk-e bárhol is nagyobb biztonságot és nyugalmat, mintha a firenzei Pitti palota hatalmas, egyszerű nyersköböl való homlokzatán vagy a paviai Certosa márványhomlokzatának művészi alkotásain pihentetjük sze-