Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 123 Mi az, mi e napoknak mozgalmasságát szüli? Mi az, mi a tanulót visszahozza e városba, hol reá fárasztó munkásság várakozik? Talán a szülői ház hideg közönynyel fogadta a két hó előtt hazatérő ifjút? Talán a gyermekkor kedves emlékei nem bírtak lelkesedést, örömet kelteni az ifjú kebelben? Vagy itt, hol mi most egybegyűltünk, valami érdekfeszítő, kíváncsiságot keltő esemény lefolyását várjuk ? Korántsem. Én tudom, én látom, én szemeikből olvasom, hogy önök boldogok a szülői ház örömeire való visszaemlékezésben; hogy önök a lefolyt két hó alatt nemcsak élvezték gyermekkoruk kedvteléseit, hanem a visszaemlékezés örömeit ide is elhozták magukkal. Lelkük tele van a visszaemlékezés aranyos képeivel; szivük fellángol, valahányszor rágondolnak a jó szülőkre, azok odaadó szeretetére, a testvérek, rokonok, ismerősök barátságos vonzalma és ragaszkodására. Ugyan mondd meg nekem, szeretett Ifjú! te, ki előttem állsz, valld meg igazán és őszintén: nem fakadtál-e könyekre, nem a fájdalom, hanem az öröm könyeire, midőn hazamenve a szülök ölelő karjaiba rohantál ? Nem érezted-e, hogy szíved megreped a boldogságtól, midőn az édes anya forró csókjait öntötte arczodra? S ugyan miért? Azért, mert te, ki hazamentél, az ifjúság legszebb erényeivel az istenfélelem, a lelki ártatlanság s a fáradhatatlan szorgalommal felékesítve tértél a szülői házba. Ezek azok az erények, melyek az ifjút kedvessé teszik Isten és ember előtt. * * * »Szerelmesim! félelemmel, és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket; mert az Úr félelme az élet forrása. Semmi sincs mi az ifjú lelkét közelebb vonhatná az Alkotóhoz, mint saját gyengeségének, gyarlóságának felismerése. Egy parányi homokszem — s a világmindenséget fentartó hatalom. — Egy pillanatnyi lét — s egy örökkévalóság. — Egy törékeny gyarlóság — s a szeplőtelen szentség. íme az összehasonlítás! íme az Isten-imádásnak gyökere. Ha elképzeled magadnak Sz. I.! hogy mi neked az édes