Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1897

— 59 — Az előadottakból meggyőződhetünk arról, hogy a hygienia sokat foglalkozik az iskolával, benne a tanulók megterhelésének kérdésével, a helyes órabeosztással, a szünetekkel. Az élet sokat követel az iskolától. Követeli, hogy az ifjú testileg és szellemileg kifejlett, erős, edzett, munkabíró, sokoldalú képzettséggel lépjen a porondra, hol a létért való küzdelemben az erősebbé, az ügyesebbé a győzelem. S míg az iskola e nagy feladatok megvalósításáért küzd, előáll a társadalom. Nem akarja, hogy — mint a lefolyt századokban — az ifjú életének nagy részét az iskolában élje át; óhajtja, hogy idejekorán megismerje a társadalmi köröket, ezek szokásait, erkölcseit. — A család sem hajlandó többé feláldozni az iskolának a maga kényelmét; könnyíteni kiván gyermeke tanulói kötelmein, hogy így önmagán is könnyítsen. A tudós hygienista, orvos, tanférfiú s maga a tanügyi kormány figyelembe veszi a társadalom és család kívánalmait. A tanférfiak értekezleteken, az orvosok congressusokon, hivatott szakemberek enquéteken teszik az iskola egészségügyét megbeszélés tárgyává. Átvizsgálják a tanrendszert, megszabják a követelményeket, a tanitás uj módszerét állápitják meg, mindig csak azért, hogy a sokoldalú követelésnek eleget lehessen tenni s a haza ifjúsága épen, egészségesen s minden irányban képzetten kerüljön ki az iskolából. — Mert sok a tennivaló . . . Visszamaradtunk a nyugati nemzetektől, s ha elakarjuk őket érni, ha győztesen akarunk kikerülni az anyagi és szellemi küzdelem nagy harczából, — a közművelődést emelnünk, az ismereteket általánosítanunk, a munkaerőt fokoznunk kell. De az elméletnek mindenkor a gyakorlat a próbaköve. Eddig elméleti uton fejtegettük a kérdést. Kérdezzük meg most a gyakorlati tanítás mestereit: mit szól a tapasztalás? Három ország középiskolája igazgatóinak nyilatkozatait állítjuk szembe egymással, hogy lássuk, mint vélekednek a praktikus élet emberei: lehet-e kár nélkül, 5 órán keresztül, egyfolytában foglalkoztatni a gyenge ifjú elmét? . . . A tanügy terén elüljár Németország. A közoktatás talán sehol oly öntudatos és következetes vezetésben nem részesül, mint Németországban. Szálló-igévé lett, hogy a német iskolamesterek győzték le a hatalmas Francziaországot. Tanitásrendszerük, az iskolázás elemeitől föl egészen az egyetemekig, a legtökéletesebb összhangot tünteti elö. S magas színvonalát nem az állami omnipotentia, hanem épen a szabad verseny teremtette meg, mely az egyes államokban évszázadok hosszú során át kifejlődött s most a nagy Németbirodalom egységének legerősebb támasza. Tartományonként — évek hosszú során át — értekezletre gyűlnek össze az intézetek vezetői. Apróra megbeszélik az iskolák ügyeit, tanácskozásaik eredményeit jegyzökönyvekbe foglalják s nyomtatásban közrebocsátják.