Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1897
— 175 — pajzs; jobbról nyolcz vörös-ezüst, tehát vörössel kezdödó, esüsttel végződő pólya, balról vörös mezőben hármas zöld halmon álló nyilt arany koronából kiemelkedő kettős ezüst kereszt. A hármas halom heraldikailag van stylizálva, tehát nem a halom természetes alakját adja vissza. A három halom közöl a két szélső egyforma magasságú, a középső kiemelkedő, hatalmasabb s ezen foglal helyet az öt — három nagyobb, két kisebb — águ koronából kiemelkedő román izlésü, ugy nevezett talpaskereszt, melynek végei nem hirtelen, hanem lassú átmenetben szélesbednek. A pajzs felett a magyar szent korona ékeskedik. A magyar korona országainak egyesitett (közép) czimere áll egy nagyobb, külső pajzsból, melynek közepét egy kisebb belső pajzs fedi. A közép pajzsot Manyarország külön czimere foglalja el. A külső pajzs négy mezőre oszlik. Ezeknek elsejében Dalmáczia czimere: három koronás arany, tehát vörös száj és nyelv nélkül való leopárd fej — kettő fent, egy lent — kék mezőben. A második Horvátországé: ezüsttel és vörössel huszonötször koczkázott pajzs, úgy hogy az első koczka ezüst, a második vörös és így tovább öt-öt koczka egy sorban, mig az ötödik sorban a huszonötödik ezüst koczkával végződik. A harmadikban Szlavónia czimere: a kék pajzsot átszelő két ezüst habos pólya, melyek közt vörös mezőben természetes szinii nyest jobbra fut; a felső kék mezőben hatágú arany csillag. A negyedik Erdély czimere: vörös pólyával vágott pajzs, a felső kék mezőben arany csörü, vörös nyelvii j jobbra néző, emelkedő sas. A sas színe fekete; jobbról tőle arany nap, balról megujuló ezüst hold (3), a z alsó arany mezőben hét (fent négy, alant három) vörös háromormú vár. A várat ormos bástya és abból kiemelkedő, két lőréssel ellátott háromormú torony képezi; a váron nyilt kapu látszik. A harmadik és negyedik közé alulról beékelt mezőben Fiume ezimere látható: vörös mezőben kék bélésű és szalagos herczegi korona alatt álló fekete, balra néző kétfejű sas, kiterjesztett szárnyakkal, vörös nyelvekkel; a sas jobb lába sziklán áll, bal lábát pedig a sziklán fekvő hosszúkás, szájával balra fordult, barna korsón tartja, melyből bőven ömlik a viz, a sziklát balról nagy bőségben mosó folyóba. Az elősorolt részekből egyesitett czimer felett a magyar szent korona, melynek hü rajzát Ipolyi Arnoldnak, a magyar tudományos akadémia által kiadott ily czimü műve: »A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása, Budapest 1886.« rajzaiban és mellékleteiben bírjuk. Pajzstartó: két lebegő angyal. Ruhájuk fehér, bő, redős. Helyzetük közép az állás és lebegés közt. Hajuk körülbelöl vállig ér és sötét-szőke vagy világos-barna. Typusuk: serdülő ifjú és sohasem nő. Az ünnepséget a szózat eléneklése zárta be. A czímereket aztán az épület közhelyén kifüggesztetettük, hogy évek során át minden tanulónak alkalma nyiljék szemlélni, esetleg tanulmányozni. Deczember 8-án, a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának