Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1896

XXVI Minden pálya nehéz, minden életfoglalkozás munkát, becsületet kiván, mihelyt valaki a kötelesség, az emberi hivatás magasztos érzelmeitől áthatva van. Az ügyvéd lelkét veszti a perlekedésben, az orvosnak éji nyugalmát rabolja meg a szenvedő, a katona életét koczkáztatja, a pap egy áldozat az engesztelés oltárán, a kézmíves arcza verítékével keresi kenyerét. De mindegyiknek megvan a maga jutalma, az a jutalom, melyet az igazság törvénye követel, a kifejtett munka aránya megérdemel. A tanári pálya tövisek útja, terhek, faggatások Golgothája és nagyon sokszor a hálátlanság színpada. A tanárnak ha e névre érdemes akar lenni, kell, hogy egész élete önképzés, tanulás legyen; bizonyos tekintetben örökké hadi lábon kell állnia tanítványaival, kiknek rossz hajlamait gyomlálgatja, a társadalommal, hogy a szülök elfogultságát meggyőzze; művészetének anyaga az élő ember, melyet nem oly könnyű formába önteni, mint köböl, fából müszobrot faragni. Munkája nem végződik ott, hol a hivatalok órája üt; neki szabadidejét az előkészület és utándolgozás folytonossága tölti ki. S ha azt kérdezzük, minek van gyarlóbb bére Magyarországon, mint az iskola munkájának, nem kapunk feleletet. Van elég életpálya ugyan, mely kincsszerzésre, gazdagodásra alkalmatlan, de a tanítás egész vonalán működő munkások elete hazánkban nem más, mint a koldus-élet egy neme. Hozzájárul, hogy serdülő ifjaink alig hoznak egyebet a családi nevelésből, mint üres lapot, legjobb esetben több-kevesebb tehetséget, jóakaratot. Nálunk a család mindent az iskolától vár, még jó, ha annak működését támogatja. Műveltebb országokban a szülői ház is bizonyos alakja az iskolának, benne * ismereteket hall, példát lát a gyermek, — nálunk könyvet, rajzot, műtárgyat csak az iskolában talál. Ezt a kis elmélkedést, midőn megboldogult tanártársunkra visszaemlékezünk, nem a panasz, nem a vádaskodás érzete sugallja tollúnknak. Végre is minden ember saját szerencséjének kovácsa. Mindenki azt a pályát választja magának, mely erejének, kedvének legjobban megfelel és azt, melyet a mindeneket igazgató Gondviselés számára kijelel. Csak azért érintettük meg, hogy felmutassuk, miben folyt le az a huszonegy év, melyet Müller a tanári széken eltöltött