Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 38 — tagban többnyire bizonyos következtetés, az előzmények folyománya, vagy valami részletes eredmény van, vagy a propositio alkalmazása valamely különös esetre, ezt kifejtésnek, vagy helyesebben conclusionak is nevezhetjük. E két főrész Petrarcánál tehát mint propositio és conclusio jelenik meg és nem ellentét gyanánt, mit átalán a szonett lényeges vonásának tartanak. Petrarca szonettjei valóságos syllogismusok, melyek részei oly viszonyban vannak egymással, mint a következtetés praemissái és conclusiója. Mind az elő-, mind az utószak ismét két arányos szakra különül: a négyesekre (quartetti) s hármasokra (terzetti). E másod felosztás sem önkényes hanem a gondolat szabályos fejlesztésén alapul. Legérdekesebb s legfontosabb a szerkezet részeinek egymáshoz való viszonya. A két főrész t. i. Petrarcánál mindig külön-külön befejezett gondolategészet képez, melyeket csak az egymásra vonatkozás kapcsa függeszt össze. Miként a szempár, mindegyik tagja magában független, de közös célra egyesülve kiegészíti egymást, ugy a szonettek főrészei. Petrarcánál sohasem történik, hogy az előtag gondolata átnyúlnék az utótagba, úgy hogy a részek közé logikailag mindig pontot képzelhetünk. Annál kevésbbé nyúlnak át a mondat részei. Igen ritkán előfordul, hogy a főrészek közé grammatikailag vesszőt tehetünk, de a gondolat akkor is befejeződik a propositio végén. Avagy mondjuk egészen korrektül, néhány esetben a pro ositio_ nem állapodik meg a négyesek végén, hanem az utolsó szakig, illetve befejező sorig kiterjeszkedik. Ily szonett ha tiz van Petrarcánál, de még akkor is a négyesek után gondolati megállapodás van. A mellék felosztás részei magukban szintén befejezett gondolategészet képeznek A négyesek nem folynak át egymásba, s a hármasok önálló jelleget öltenek. A négyesek és hármasok egymásközti viszonya azonban sokkal szorosabb, mint az elő- és utótagé. Ha ezek közé csaknem mindig pontot tehetünk, a négyesek és hármasok, mint gondolati részek közt csak vessző állhat, ha néha pontot kiván is a grammatika. Mig a propositio és conclusio között egész pauza tartható, részeik közé csak felet tehetünk. Petrarca szonettjei kevés kivétellel ezt igazolják. A részek viszonyának közelebbi jellemére vonatkozólag nehéz volna kategóriákat felállítani. Annyiféle az, mint az emberi gondolkodás árnyalata. Tehát az elő- és utótag nem csak ugy aránylik egymáshoz, mint a kép és ellenkép, mult és jelen vagy jövő, állítás és tagadás, ok és okozat s nem is hegyeződik ki mindig s általán nem epigrammai éllé, mint hiszik. Legalább Petrarca s vele a legjobb