Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 27 — erkölcsi képét. A társadalmi érzék meglazulása s a kötelékek bomladozása méltán kelté fel a jobb érzelműek haragját. Dante villámokkal sujt a nemzedékre s a végnap szigorával érezteti a jók jutalmazását, a gonoszok büntetését. Boccaccio ostort fon, s kérlelhetetlenül sujt vele a korra, mely összetéveszté a szabadság és szabadosság fogalmát. A libertinage soha érzékenyebb üldözést nem szenvedett, mint e csapásokban. Ily korban a szerelem könnyen elveszthette ingerét s helyt adott a fékvesztett indulatoknak. Annál nagyobb érdem, ha valaki az emberiség e legszentebb érzelmének újra visszaszerezte jogát és bájait. Az a fegyver, mellyel Petrarca harcol az ösztönök zabolátlansága ellen, a leggyengédebb s mégis leghatásosabb. Nem sujt fájdalmasan, mint Dante és Boccaccio nyilai, hanem a szívhez szól szelíden, behizelgőn. Nem is kelt visszahatást, hanem észrevétlenül nemesít. Csalódnánk azt gondolva, hogy Petrarca szerelmi költeményeit csak azért írta, mert lelkének dalban kelle kiáradni, avagy hogy egy példával szolgáljon a kor képéhez, mely szerette a szerelem fájdalmas nyilatkozásait s egy-egy kiválasztott hölgyet mintegy a divatbazár alakjává tett. Petrarca lírája egy felől ugyan életébe tartozik, de más felől magasabb cél felé hajlik. Megnemesíti a szerelmet, melyet a kor durvasága kiforgatott eredeti tisztaságából, visszaadja neki azt az égi öltözetet, melyet az erkölcstelenség elrabolt tőle. Újra szülte azt, mert a régit tisztátlanná tette a bűn. Avagy éljünk Ugo Foscolo szavaival: A legtisztább fátyollal ékesíté Ámort, mely Görögországban s Rómában mezítelen volt.

1) A másik körülmény Petrarcát, mint a renaissance előkészítőjét s az olasz líra igazi megteremtőjét illeti. Valahányszor az irodalmi izlés az ellenséges körülmények hatása alatt megromlott s újjászületésre szorult, mindig kettőből merített erőt: a múltból és jelenből. Midőn a troubadour-költészet századunk elején fellendül s népek nyelvét és irodalmát ujraszüli, Olaszországban is e kettőben nyert szárnyat az uj szellem. Visszamentek az ókor igazi nagyjaihoz, mohó vággyal gyűjtötték s tanulmányozták a klasszikusokat. De más részt nem lehetett nélkülözni a jelen élet követelményeit, a népnyelv izmosodó erejét. Dante már teljes tudattal végzi e munkát s a régi és uj elemek egyesítésére szabályokat s gyakorlati példákat is nyújt. De a klasszikai irodalom teljes felújítása s az olasz nyelv zenéjének kifejlesztése, mint a klasszikus stíl megállapításának dicsősége Petrarcának és Boccaccionak volt fentartva. S a költészetnek különöseb') Maffei i. m. I. k. 125. 1.