Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 28 — ben Petrarca állapítja meg mintáját, tárgyát, nyelvét, előadását, rítlimuszát. Mig lelke Virgiliuson csüng, szive a troubadourok énekét hallgatja s egyiktől ízlést, másiktól hangot tanulva uj édes dallamokat zeng, de melyek a klasszikus írók befejezett művészetére emlékeztetnek. „Az olasz költészet második alapítója, Petrarca fejezi be a Dante munkáját, az ő nyomdokain járva.... íme az irodalmi fejlődés útja Olaszországban. Először is két lángeszű költő, a kik maradandó nyelvet keresnek maradandó eszméiknek, s a régiség tanulmánya által találják meg az utat ahhoz. A kik legféltékenyebbek is az újkori irodalmak eredetiségére, tanulhatnak e példából. Mindenik új irodalom kezdetén e két tény ismétlődik. A népdalnokok (troubadourok stb.) után, a kiknél a lángész is, a régiség ismerete is hiányzik, jőnek a nagy költők, vezetve e kettős fény világától." ') Ha ekkép Petrarca pályáját a kor keretébe foglaltan szemléljük s működésének egészét egyénisége világánál tekintjük, azonnal felötlik a nagy hatalma. Akkor nem fogjuk hinni, hogy tudományos munkái jelentéktelenek, költeményei pedig elfinomított mesterkedések. Nem hiába tekintik az olaszok Petrarcát Baco, Galilei, Descartes és Newton elődjének tudományosságaért s annál nagyobb igazsággal tartják a lírai költészet legnagyobb művelőjének. Héros, kinek életében a kor törekvései találnak személyesítőt, a világirodalom kimagasló alakja, oly magaslat, melyre sem előtte, sem utána nem emelkedett fel az olasz költészet egy művelője sem. Állapodjunk meg e csúcson s élvezzük a kilátás gyönyöreit. Vizsgáljuk meg szonetteit, melyek e nagyság alapját képezik. IV. PETRARCA SZONETTJEINEK TARTALMA. A kor divata szerint ö is szerelmet énekel. De milyen szerelmet? Ovidius lantja is szerelemről zengett, Dante is a szerelmet ünnepelte lírai költeményeiben. Mily különbség mégis! Ovidius az érzékiség költője, Dante a való életből merít, Petrarca a legtisztább platonizmus képviselője, Laurája az eszményi szerelem imádásának tárgya. De ki volt Laura? A személy ismerete világot vet a dologra is. Nagy költők szerelmei mindig érdekelték az emberiséget, még ha J) Nisard „A francia irodalom története" ford. Szász K. I. k. 135—136.