Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

15 addig a másik esdekelve s epedve panaszolja el szerelme fájdalmait a holdvilágos éjnek. — Goethe szeriut a perzsáknál a természet tárgyai mythologiai alakokká válnak; a rózsára s csalogányra vonatkozó regék úgyszólván a náluk hiányzó hitregét pótolják. Jamis szerint az első rózsa Allah ajándéka, ki a fehér rózsát adá a virágoknak új királynéul, kik az eddigi álmos Lotos-uk ellen fellázadtak. Midőn a csalogány ezen új királynét meglátá, szerelemre gyulladt iránta és érzelmeitől dagadó keblét az ő töviseihez szorítá. A rózsa ez első imádójának lefolyó vére pirosra festé a külső szirmokat, mig a belsők megtarták sárgásfehér szinüket. Attar perzsa költőnek „A csalogány s a rózsa" czirnü költeményében az egész madárvilág bevádolja a csalogányt Salamon előtt, m vei az folytonos panasz hangjaival nyugalmukat zavarja. A kis vádlott bevallja a biró előtt, hogy á rózsa iránti szerelme öt annyira boldogtalanná tette, hogy egyedül éneke keserves hangjaiban leli némi nyugalmát; mire a biró öt a nehéz vád alól fölmenti. A nagy tudományú Scheich Moslich eddin Saadi (szül. Schirasban 1184, megh. 1291. decz. 11.) — ki életéből 30 évet fordított tanulásra, 30 évet u!azásra, 30 évet az összegyűjtött szellemi kincsek feldolgozására, és csak élete utolsó 12 évében adá át könyveiben munkás élete gyümölcseit az utódoknak — két legnevezetesebb munkájában a „Gulistan és Bostan"-ban a virágokkal és gyümölcsökkel foglalkozik. E két mű alkalmat nyújt neki vallási s erkölcsi nézeteinek kifejtésére. Tőle ered a Lafontaínetől, s utáuna mások által is sokszorosan feldolgozott, s eredetileg a fülemüléről (nem pedig a tücsökről) s rózsáról szóló mese. „Egy csalogány a rózsabokor egyik ágára raká fészkét s az igénytelen gyönge hnngyát, mely a bokor tövében üté fel tanyáját, figyelemre sem méltatá, mert a rózsa virulása őt éjjel-nappal epedő szerelmi dalra serkentette. Folyton a rózsával enyelgett titkairól s csak a keleti széllel állt még bizalmas lábon. A kis hangya látva a rózsa hizelgéseit s a csalogány epedését, gondola magában: váljon mi lesz e sok csacsogás és csevegés vége idővel ? — A mint aztán elmúlt a nyár s beköszöntöttek az őszi viharok, a rózsák helyén csak a tövisek kandikáltak elő, a csalogány helyét pedig hollók foglalták el. — Az őszi szelek megfoszták a fákat díszeiktől, megsárgult a levél, s hideg lett a levegő. A szürke felhők zuzmorát gyöngyöztek alá, a levegőben csapongva lebegett a hópehely. — Egyszer csak megjelen a csalogány a kertben, hol már nem illatozott a jázmin s nem virult a rózsa. Az ezerhangú kis dalos elnémult, mert eltűnt onnét a rózsa, el a reményt adó zöld, melyben gyönyörködhetett s felüdülhetett volna. Ott búsult a lombtalan ligetben s megemlékezett az elmúlt szép napokról, szomorú gondolatai közben meg még az ő lakása alatt a kis szorgalmas, magkeresö hangyáról is. Elmegyek hozzá — gondolá — s benne talán a jövőre jó szomszédra találok. E' esen s bttsan beállít tehát a kis hangyához s igy szól: „Az adakozás s bőkezűség a te szép tulajdonod s az én jólétem biztosítéka. Én a drága életet haszontalanul töltém,