Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 41 —• liogy más képeket tudott volna előállítani. Az aszfalt képek a hosszú kítevéstő^ mert 10 —12 óráig is kellett exponálni, határozott árnyékokkal nem birtak; mert 10 óra alatt hányszor változik a tárgy árnyéka ! Ez időtájban értesült Nifepge hogy Daguerre, egy párizsi díszletfestö, szintén foglalkozik fényképek előállításával, de ez sem volt előbbre mint Niepce. A kedv azonban nem hiányzott a nehézségekkel megküzdeni, s így e két férfi egymással 1829. decz. 14-én és pedig szerződésileg a végett egyesült, hogy vállvetve s egymást buzdítva, a kijelölt uton haladni fognak. A véletlen elösegíté törekvéseiket. Egy alkalommal egy ezüst lemezen, melyet jódgőzöknek tettek ki, elfeledtek egy kanalat, s midőn néhány óra múlva a lemezről a kanalat elvették, a kanál képét a lemezen látták. E kép nem keletkezhetett máskép, mint a fény behatása által; mi volt e szerint természetesebb, minthogy az aszfaltot félretéve, jódgőzöknek kitett lemezekhez folyamodtak. A kép sikerült, de azt erősebben előhívni s állandósítani nem voltak képesek; ehez újra néhány évvel később a véletlen vezetett; ennek diadalát azonban már nem érhette el Niepye, mert 1833. jul. 5-ikén elragadta őt a halál fáradozó társa oldala mellől. A jódos lemezen lévő kép előhívását s állandósítását, mint említettem, a véletlen játszotta Daguerre kezébe. A kép, melyet a lemezen kaptak, olyan volt, milyet az ember ujja rajzol az üvegtáblára, mely csak akkor lesz jobban látható, ha rálehelünk. Ily megvilágított lemezeket tett egyszer Daguerre egy régi szekrénybe, melyben mindenféle chemikaliák voltak. A lemezekről megfeledkezve, ott hagyta; bizonyos idő teltével, midőn a lemezeket megnézte, nem csekély bámulatára azokon teljesen kifejlődött képeket talált. Azonnal azon gondolatra jött, hogy a képet valamely vegyület hívta elő. Egymásután szedte ki a szekrényből az anyagokat s tett uj és uj megvilágított lemezeket a szekrénybe; mindent kiszedett s képek mégis erösedve jöttek létre. A szekrény elbíivöltnek tünt fel, míg csak szorgos keresés után nem talált a szekrény fenekén elöntött kénesőt; s minthogy a szekrény egészen üres volt, ennek tulajdonítá a hatást. A higany már közönséges hömérséknél párolog s így csakugyan eljuthattak párái a lemezekig. A nagy feladat így tehát félig meg volt fejtve; Daguerre az érzékenyített vagyis a jódezüstü lemezeket először a sötét kamrába helyezte s onnét kivéve higany páráknak tette ki s így a képet előhívta. A higany ugyanis a világosság érintette helyeken jódezüstre rakódik le, a meg nem világított helyeket pedig érintetlenül hagyja. E kép azonban múlékony volt, mert kitéve a világosságnak, az egész lemez megbarnult. Daguerre-nak tehát a képet állandósítani vagyis inkább oly szert felfedezni volt törekvése, mely a fölös jódezüstöt eltávolítani legyen képes. Daguerre több kísérlet után a konyhasó-oldatban bukkant oly anyagra, melynek clilórja a jódezüstöt felbontván, chlorezüstöt hoz létre, mely vizzel a lemezről könnyen lemosható; a világosság által érintett helyeket azonban nem bántja; így kapott tehát Daguerre állandó képet ezüst lemezen. Végre tehát diadal koronázta a hosszú fáradozást; a fotografia meg lön alapítva s oly stadiumba jutott, melyben azt a nagy közönség előtt nemcsak érdemes, de meglepő is volt bemutatni. Daguerre 1839. jan. 7-ikén be is