Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 34 —• Miként a bányász a hegyek méhében, Kincset keresve aknáz szüntelen: Ő sejt, ő lát — az önvájta ösvényen, S lelkében a tudás, mint kincs terem. 10. Csudás világok nyilnak meg előtte, Melyeknek fénye kápráztat, vakít; Keble istene készti őt előre, — Hű útitársa mindenütt a hit! És mert hinni tud, a hitet tanítja: „Multad nagysága, drága nemzetem ! A vén idők sötétjét áthasítja, És Árpád földjén újra megjelen !•' 11. Szeretetének örök tüze mellett Egy Vörösmarty lelke lángra gyúl. És dalt hallunk, a milyen még nem zengett, Az Árpádok dicső csatáirúl! A szomjas szarvas, hűs pataknak habján, Nem oltja szomját oly édesdeden, Mint nemzete, midőn ezt vágyva hallván, Gyönyörködött a dicső éneken 12. Hitét átönti a kételkedőbe, Milljó reménynek üszkét szórva szét, Szeretetével vért áraszt a kőbe: így osztja széjjel nagy szivét s eszét; S mig nappal a tudomány csarnokába" Hirdeti a nagy multat és jövőt, — Megnépesül éjjeli szent magánya, Hol fölkeresi Géniuszsza őt!... 13. Még álmai is oly dicsők valának: Nagynak álmodja hónát, nemzetét, Első helyet ad szeretett fajának, Az összes népek közt tekintve szét! Gyöngesége is nagy szeretetének Fénynyel fölérő tiszta árnya csak : Mert még ott is, hol nagy elméje téved, — Fajára áraszt minden sugarat!...