Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1879

— 2 fi- — Az aranykeresők a kietlen s lakatlan pusztaságokban a legnagyobb szükséggel és nyomorral küzködve túrták a földet, egyik kézben tőr vagy pisztolylyal, a másikban ásó, kapa és csöbörrel. Az aranytermelés egyre növekedett ugy annyira, hogy a termelés mindjárt az első évben 1848-ban 27 millió frankot tett, 1849-ben 198 milliót; 1850-ben már 249 millió frankra rúgott. Az aranytermelés könnyítésére vagyis az aranynak kiválasztására nagy befolyással birtak az 1856-ban fölfödözött kaliforniai higanybányák, a melyek közöl az egyetlen uj-almadeni higanybánya San-Francisco mellett évenkint 1,307.600 kilogramm higanyai termelt, tehát egy maga többet, mint a világ összes higanybányái. Az aranykeresők a fölfödözés első éveiben könnyen nyerték az aranyat, majdnem a földszinén találták azt; de ez csak rövid ideig tartott, később a dolgok állapota egész megváltozott, az arany és ezüst nyerés a természet rendje szerint azután Kaliforniában is csak nagy költség és tetemes fáradtság eredménye lett, A mit kezdetben a természet hosszú évek során át az emberek könnyebbségére maga munkált, azt millió mohó kéz néhány év alatt elkobozta, ezután az emberi kéznek magának kellett a tömör sziklákat szétzúzni. A kéz nem lévén elég, a természet lassú munkája helyébe óriási gőzgépek alkalmaztattak, melyek ezerszeres karral zúzták a quarczot, törték a szilárd kőzetet, iszapolták a fövényét, s ha egy helyen kifogyott az akna, a fürkésző emberi szem egy millió négyszög mérföldnyi területen csakhamar fölfödözte a másikat. 1870-ben már 560 gőzgép 10.200 lóerővel dolgozott a vizmunkálatokkal s 610 gőzgép 5600 zuzómalmot hajtott. Oly nagy lett az arany utáni sóvárgás, hogy sem hegy, sem magasság, sem mélység nem akadályozza többé az embert annak fölkeresésében. A Kaliforniában föllobbant aranyláz, három évre a dus bányák fölfödözése után, átcsapott az ötödik világrészbe Australiába. 1851-ben födözték föl azon még majdnem ismeretlen világrészben Barthus várostól nem messze az első aranytelepet s azt a nagy mennyiségű aranytól, melyet nyújtott Ofir névvel nevezték el. Noha itt mesés mennyiségű aranyat leltek, a hir még ezt is messze túlszárnyalta. Barthus város nemsokára kihaltnak látszott, a hajóklegénysége ott hagyta a sydnei kikötőt, a kézművesek, iparosok hűtlenek lettek műhelyeikhez, örege, apraja kivándorolt, a melbourni kikötőt a kincskeresők ezerei lepték el. De nemcsak a közelfekvő vidékről, hanem az egész világból ide sereglettek a mindennemű szerencselovagok, megszökött fegyenczek, reményt s vagyont vesztett szerencsétlenek; nem volt itt rangkülönbség, csak egy vágy volt közös mindenikkel, mennél több aranyat nyerhetni, s ha egy kincskereső meggazdagodva tért vissza hazájába, ezerek pótolták helyét. Az arany utáni vágy a természet rendjét látszott szét szaggatni, a fiu elhagyta öreg