Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1879
— 2 fi- — szülőit, a férj előbb szeretett nejét, a szerető kedvesét, hogy az arany vidékre jővén, kincsekkel megrakodva térjen vissza elhagyott öveihez. S mennyi megcsalt remény, mennyi szétdúlt képzelet ment igy semmivé, mert mig néhányan meggazdagodtak, addig a legnagyobb rész küzdve a nyomorral, a nyomasztó drágasággal szemben majdnem éhhalállal végzé életét, átkozva a csalóka fényt, mely őt e helyre vezéreié. Az első zsákmány, az első aranytermelés itt is igen könnyen nyerhető és jelentékeny volt. Az arany majd por alakban, majd göröngyökben találtatott s oly nagy mennyiségben, hogy a fölfödözés első félévében, 1851-ben aug. 19-éig már 700.000 frank értékű aranyat szállítottak Sydneyből Angliába. A leggazdagabb telepek Yictoria gyarmatban födöztettck föl, melyek oly gazdagok voltak aranyban, hogy már 1852-ben 56.000 kilogramm aranyat termeltek, 292,000.000 frank értékben, a Victoria gyarmatok egyetlen aknája Ballarat 1855-ben 32.000 kilogr. 160.100.000 frank aranyat szolgáltatott. Átlag véve mindjárt a fölfödözés elején 30—40 ezer ember dolgozott itt a bányákban. Ez uj világrész oly gazdagon volt megáldva aranynyal, hogy a mi máshol csak apró porszemekben fordult elő, itt már egyes nagyobb göröngyökben is találtatott. 1852-ben találták az első nagy aranygöröngyöt, mely 53 kilogr. sulyu volt, most Londonban őriztetik. 1858. jun. 11-én találták az eddigi legnagyobb arany göröngyöt Ballarat bányáiban 178 láb mélységben, ezen arany göröngy, azon fölkiáltástól, melylyel azt fölfödözője első meglepetésében üdvözölte, „Wellkommennek Isten hozotfnak kereszteltetett el, ezen arany göröngy 99 kilogr. sulyu és 99-2 finomsági tartammal bir. Ezután még több göröngy darab is találtatott, 1858-ban Kuni Tow angol találta a „Szépség" nevűt, mely 50 kilogr. nyom, 1870-ben John Baddock talált egy 42 kilogramm sulyut, mely Viscount Canterbourinak neveztetett stb. Mindezen arany göröngyök az 1873-iki bécsi világkiállításon hiteles másolatokban közszemlére voltak kitéve. E közben Australiának egyéb pontjain is födöztettek föl aranybányák, u. m.Uj-I)él-Walesban, a Vandiemens földön, később 1857-ben Uj-Seelandban, melynek 10 évi termelését 1857 tői egész 1867-ig 342 millió frankra teszik. Az angol gyarmat-minister jelentése szerint Victoria gyarmat 1851-től egész 1866-ig 3.273,700.000 frank értékű aranyat termelt, melybe a csempészet által kivitt mennyiség nincs bele számítva, s már 1866-ban Victoria gyarmatba 75.577 ember foglalkozott az arany termeléssel. Később itt is alább szállt azon mámor, mely az első időben könnyű szerrel került nyereség által lángra lobbant, az aranytermelés nem apadt ugyan, de roppant munka és erőfeszítéssel kellett azt egyenértékben megtartani, ugy annyira, hogy az aranytermelés jövedelme a többi keresetágakkal egyensúlyba jött. Mert mig kezdetben az aranykereső naponkint számithatott átlag 80-tól