Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1873

Mert veszélyes illusio lenne azt hinni, hogy az ily dolgokról értekező munka, mint Darwiné, átvonulhatna a nélkül, hogy nyomot, behatást vagy kételyt, csirát vagy romot, skepticismust vagy bizonyosságot ne hagyna maga után. Egy könyv mindig tudományt föltételez, s az olvasott könyv lélek, mely több lelket érint, s következőleg eredménye is leszen, különösen ifjaknál

1) kik nagyon is hajlandók ez első behatásnak engedni s biztos vívmánynak tekinteni valamit, mi szaktudósok Ítélete szerint talán még bebizonyításra szorul. Darwin előtt, a földön előforduló szerves lények s azok különböző nemeinek és fajainak eredetére vonatkozólag a tudományban kizárólag ezen elv uralkodott: Species tot numeramus, quot diversae formae in principio sunt creatae; s ez értelemben a fajokat változatlanoknak tartották; Darwin elmélete pedig azon eredményre jut, hogy az egész állat- és növényvilág négy vagy öt ősalakra vezethető vissza, de e mellett megengedi azt is, hogy még további visszavezetése is lehetséges, s hogy minden állat- és növényfaj, melyek jelenben léteznek, vagy valaha léteztek „egyetlenegy ősalaktól származhatik, melybe először élet leheltetett." Elméletének három alapeszme képezi sarkpontját. 1) Az egyéni változékonyság, melynél fogva minden egyén nyerhet bizonyos tulajdonságokat, melyek nem öröklés, hanem alkalmazkodás utján származtak. 2) A nyert tulajdonságok átszármazása öröklés által az ivadékra. 3) Ezen tulajdonságok fentartása és fokozódása bizonyos irányban a nemzedékek egész sorozatán végig, és pedig a létért való küzdelem s a kiválóbbaknak ez által feltételezett természetes kiválása által. Mindezen téuyezők egymásra hatásából magától következik Darwin szerint az állatok és növények lassanként való folytonos átalakulása. Elmélete azonban lényegére nézve nem egészen uj. Már kétezer év előtt Görögország és Egyptom iskoláiban vita tárgyát képezte ez elmélet. Xenophanes is, az eleai iskola alapitója, Smyrna és Syrakusa kőbányáiban talált kövületekben oly ősalakokra akadt, melyekből az ő korában fönlevők származhatását következteté. Aristoteles és utánna többen a szerves lények egyes osztályaira, még az ősképződés tanát is elfogadták, sőt Aristoteles szerint az angolna is> melynél petefészket nem talált, — az iszap szülöttje volt. S miután századok hosszú során át szunnyadott e nézet, ujabban ismét többen vita tárgyává tették azt. így Darwin Erasmus,

2) Károly nagy atyja, ki 1794-ben kiadott művében: „A növényi és állati élet átalakulásairól", — egyik-másik pontban jóval túlhaladja unokája nézeteit. Irt egy képzeletgazdag költeményt is, ,A növények szerelméről', melyet azon időben, a háromszögek szerelmével parodiáztak ki. Továbbá Hutton, kinek elmélete szerint az emlősök mintegy liusz eredeti alaptypusra vezethetők vissza, ezen busz eredeti fajból eifajzás által lassanként számos különvált faj fejlődött volna ki, ugy hogy a mostani tökéletlenebb állatok, csak elfajzott utódjai lennének tökéletesebb elődeiknek. A medvék p. o. valami körülmény által arra kényszerittettek, hogy a tengerben uszszanak, ez befolyással volt testalkatukra és lassanként fókákká váltak, a fókák szintigy lassanként delfinekké és bálnákká stb. Még tovább fejtette ezen elméletet az állatországra vonatkozólag Lamarck, „Állattani bölcsészet" czimü müvében. Szerinte az állatnak csak két ősalakja létezik: az ázalagok és a giliszta, melyek ősképződés utján jöttek létre; ezen ősalakokból fejlődtek azután lassanként a többi állatfajok: a puhányok, a halak, a hüllők, a madarak, az emlősök és utoljára természetesen az ember. Azon physiologiai tényre támaszkodva, hogy az érzékek használat és gyakorlat által erősödnek, és ha nem használtatnak, elsatnyulnak, azt következteté, hogy valamely állat, ha más körülmények közé jut, hogy életét föntartsa, azokhoz alkalmazkodni kényszerül, s a gyakorlat folytán, melyre szorittatik, uj testrészeket kap; ellenben, ha bizonyos testrészeit nem használja, ezek lassanként elsatnyulnak és elvesznek. Valamely madár, p. o. melyet a szükség élelemszerzés végett a vizre hajt, magát a viz szilién föntartandó, lábujjait szétterjeszti. Az ujjak folytonos szétterjesztése folytán a bőr, mely azokat a lábtőnél összeköti, kitágul és végre uszhártyává alakul. Másrészről a bibicz, mely nem tud úszni, mindazáltal a vizhez akar közeledni, hogy magának élelmet szerezzen, szüntelen azon veszélyben forog, hogy elmerül a posványban. Minden erőből azon van tehát, hogy lábszárait megnyújtsa. Ennek az a következménye, hogy több nemzedéken át folytatott ily gyakorlat által ezen rend lábszárai hosszúak és husnélkiiliek lesznek, mint a gólyáknál látjuk. Így lettek a ludak is a nyak gyakori nyujtogatása által hattyúkká. így nyilatkozik Geoffroy St. ílilaire. is. Hogy mily nagy érdekelséget keltett e nézet a franczia tudósvilágban, mutatja azon elhirült vita, mely ez időtájban a ') Darwin ist gegenwiirtig Mode, er alléin kann Reclit habén. Sein Name bezeichnet die Personification des, endlich auch in die Naturwisserschaft eingedrungenen, von iren Jüngern erstrebten Fortschrittes; auf Darwin schwört ganz vorzugsweise, die Jugend, und seit dieser rgröszte Naturforscher aller Zeiten" init seinen Offenbarungen hervortrat, seine Jiinger eifrigst bemüht sind, diese als endliche Erlösungslehre der Affenahnen zu verwerthen. Dr. Johann Huber, ö. v. Prof. der Philos. an der Münchner Univer. Uber Darwius Lehre. 2) In England ging eine ganze Reihe von Naturforscliern Charles Darwin in der Behauptung der Abstatnmungslehre voraus, darunter sein eigner Grosswater Erasmus Darwin, Dr. Huber Prof. der Phd. an der Münchner. Univer. Über Darwin Lehre. 1871.