Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Barna Miska hegedűje.

Irta : RBGÖCZY (EXNER) GYŐZŐ.

Könny a harmat fűn, lévőén: Búcsúzik a fejedelem.

Válnak ottan a határon, — isten veled, fényes álom !

Fényes álom, hősi harcok . . . Fognak-e még egyszer kardot Magyar hitért, szabadságért ?

Talpra áll-e, kit e gyász ért?

Kicsiny csapat, — Isten ójja ! Mennek vele bujdosóba.

Aki nem megy, aki marad'. Roskadozik búja alatt.

Barna Miska áll leghátul,

Lelke szakad jó urátul.

Se’ szó, se’ hang : bent vérezi . . . . Fejedelem észre veszi

.Miska fiam, jer közelebb!

Amin szivünk most kesereg:

A te vonód eltalálja, —

Húzzad nekünk utóljára!'

Fogja Miska a hegedűt,

Húzza rajta, mint azelőtt.

Dicsőséges, szép napokban,—

Nagy Rákóczi lelke ott van.

Szilaj a dal, száll csapongva Majd mélázik elborongva;

Szaggat aztán bajba’, vészbe?, — Zokog a húr, mint zenésze.

Mig a dalra feledkeznek,

Térde csuklik, szava reszket :

Ne hagyja itt fejedelme,

Vigye öt is; akármerre!

Ül a hősön gond és bánat;

Kezét nyújtja, mint fiának-,

Ennyi hűség megilleti, —

Fáj, amikor felel neki.

.Fogadnak-e vagy kivetnek ? Magammal most nem vihettek. Maradj itthon, aki árva:

Én nemzetem vigaszára!

Ha Isten is úgy akarja :

Jut még ügyünk diadalra.

Szép hazánkba visszajövünk, —

Újra húzod akkor nekünk /"

Messzire vetődött a bujdosó csapat, — Suhantak az évek, csak a ború maradt.

JVem nyújt a magvamak senki segedelmet, Húsúinak a hősök tenger partja mellett.

Erőbe’, reményben elapadnak, fogynak, — Emléke kisért csak boldogabb napoknak.

De, mintha az emlék fölujulna, élne,

Csak odalép egy nap’ Rákóczi elébe.

Vihar-vert kis ember, őszbe csavarodott,

Nagy útnak vándora megfáradott, kopott. Összecsuklik térde, szól remegő nyelven:

*Rám ösmersz-e, uram? én jó fejedelmem/«

Ez a hang, — ez az arc... Akik körül állnak. Nagy messzi időket visszafelé szállnak. m Te vagy, Barna Miska ? /“ mond a fejedelem. Szorítja a kezét kosszasan, melegen.

»Hogy kerülél ide? Házul mi hírt hozást Kérdezi, de más is. — elmondani sok ae. Nem volt nyugvása az árva hazában:

Hirt hallani róla / soká de hiában.

Hova ? hogy megtudta, útra kerekedik : Hozott neki nótát, népe üzenetét.

Erdőkbe’ mezőkön ezt daloljáh szerte,

Mikor kémlelő fül nincsen a közelbé.

Öreg cigány húzza, ócska a hegedő, — Hanem az a nóta mélységes, gyönyörű. Főlzendül a nemzet fájó vágyódása : Szabadsága hősét, hogy még egyszer lésm f

Uj harcba rohanjon a zászlói alatt —

Vérével az élő, leikével a halott!

Balsorsban is a hős, hogy igy érez honoja. Boldog kebelére a tolmácsot vonja.

Hisz a hivatásban, mely nem ott ér véget, Holt sütyedö hajód, oh, emberi élet !

Hő magyar népének virrad még valaha :

Az 6 szellemének az lesz diadala.

Ivadékra, ivadék kel:

Az ó lelkűk volt e néppel.

Acél villant, ágyú dördült, —

Él a magyar, el nem törpült.

Hős tetemét haza hozzák:

Ereklyéd az, Magyarország !

Haza hozták szabad földbe:

Nagy szivének vágya tölt be.

Sok a multi tőn azóta,

Hanem él a kuruc nóta S ha gondolunk a vezérre :

Jut eszünkbe hő zenésze.