Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 43 — — Amikor úgyis lógni fcg, — mór mogom. Nyugtalan leszek. Aggódom Kempf örmes-er mhtt A szalmazsákjához lépek. Mir horkol, fölpuffadt arccal, nagyokat szuszogva Ettől magam is lehiggadok. Az alom erőt vesz rajtam is. A pipa kihull a szájamból. Ü ve aludtam el a széken. A nap már magasan jár az égen, £ mikor fölébredek. Kitekintek az ablakon. Kis had seregem mintha megszaporodott volna. Embereim néhány német katonával beszélgetnek a fák alatt Magam is odasietek. — Mi újság, fiuk? — Vo'novies meghalt az éjjel. — Ott túl a hegyeken esett el. — Kilehelte a lelkét Sup alatt. — A bolgár katonák golyói terítették le. — Három óráig tartó harc után. A’ig akarok hinni füleimnek. — Igaz lehet ? Valóban ? A német katonák megerősítik a hirt. — Úgy van, hadnagy ur. Vojnovic* Costa elesett. A komitácsi fölkelésnek vége van Már Kempf is ébren van. Morog és káromkodik. A legénységet sorakoztatja. A láz, ugyláts’ik, alábbhagyott. Réggé it főzetek megmaradt gulyás- konzervekböl. Azután megindulunk visszafelé, a temető alatt elhúzódó ös vényen. Mindenki jókedvű. A fiuk énekelnek. De az ég kék, tikkadt és mozdulatlan hangtalanul és bánatosan merengenek a fák az ut fölött és nem tudom miért, de magam is nagyon szomorú vagyok. A nagy komitácsi meghalt. A hátam mögött ilyen megjegyzések esnek : — Csakhogy kimúlt az az átkozott patkány. — Kár, hogy nem bitón száradt el a teste. M gfordulok. — Ne szidjátok annyira, gyerekek. Mert mégis csak hős volt és nagyon szerette a hazáját. Este a magyar réteken. Irta: DEÍHKE GYULA. Kimentem egyszer este a rétre, nézni, hogyan bújik a virág, éji köntösébe, Csend volt. Előttem, távol, akkor esett a nap össze, S kibuggyant a vér a fákból. néztem ... és valahol, messze, pásztortűz is lobogva égett. — flz is rápiroslott a szememre. Fájt, égett. S közel-előttem, ahogy elsuhantak, nem ismertem meg a lepkéket. Szellő jött. Lestem az álmot. S álok is jött. —Valami istenverés jaj, de bevérezte a sok virágot. Szellő ment lassan Velencének, Urangyalos haranghang rezdült. — flz is úgy szólt, mintha temetnének. Hallgattam és lehajtottam a fejem.. • És úgy rémlett nekem, hogy valamikor, így,voltam én már.— Egyszer olyan piros volt a rét, lent a Piavénái. (fldonypusztabolcs)
