Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)
Szépirodalmi rész
Vakmerő cseléd. — Méltóságos asszonyom, — mondja az nj kormányfőtanácsosék szobalánya, — az éjjel Méltóságoddal álmodtam. — Micsoda vakmerőség! Hallja ez többet meg ne történjék! Minden benne van. Vendég: Pincér, ebből a levesből hiányzik valami. Pincér: Csodálom, mert a konyhában mindent beleraktak, amit csak össze tudtak kaparni. Kétértelmű szidalom. — Maga okosabb akar lenni nálam? Vegye tudomásul, hogy nekem is van annyi eszem, mint magának. Maga szamár! Művészi siker. A művész, aki a szalonban játszik, sértődve veszi észre, hogy j? .ékára senki se figyel. Nagyban áll a traces. Odaszól a háziasszonyhoz: — Nem zavarom a társaságot a játékommal? — Ej, erre bizony nem is gondoltam, — mondja az úrnő. t- Kérem játsszék talán halkabban . . . Valorizálatlan álom. — Az éjszaka azt álmodtsm, hogy nincs egy krajcárom se. — Krajcárod se ? Hát te még mindig a régi valuta szerint almodol? Ha én úgy, te is úgy! Éjszaka fölcsöngetik az uzsorást. — Ki az ördög csengethet ilyenkor ? — Én. Nem tudok aludni. Holnap reggel félmilliót kell önnek fizetnem, ugyebár? — No de hisz az ráér holnap is! — Nem is azért jöttem, hanem csak azért, hogy megmondjam, hogy nem tudok fizetni. Most már aztán maga se tud aludni. . Képkiállltáson.; Urhölgy egy festményt nézeget. Megkérdi a kísérőjét: — Miféle kép ez? — Ez egy kubista festmény! — Istenem! Micsoda szörnyű ország lehet az a Kuba! Kire hasonlít. — Hogy van az, hadnagy ur, hogy olyan gyér a bajusza? Kedves apjának tudtommal dús haja és szakálla van! — Ebben a tekintetben az anyámra ütöttem. Apai őszinteség. — Az ön leányai szépek, mint az angyalok! — Még se kellenek az ördögnek se! ... Nem rossz hasonlat. — Bámulatos asszony ez a tanácsosné. Mennyit fárad, hogy férjhez adhassa a leányát — Küzd, mint az oroszlán, amelynek nem akarják a kölykét elrabolni . . . Megfelelő hatás. — Miért olyan jókedvű ez a humorista? — Egyik viccét egy hitelezője elmondta egy lársaságban — és félholtra verték. Szörnyű gyanú. — Lehetetlen, hogy az a sült kemény legyen! Hiszen a szakácskönyvből készítettem. — Bizonyára a szakácskönyv fedeléből csináltad. A bűvös szer. Sok adomát eievenitettek föl Dumas Sándor százéves születési évfordulója alkalmából. Ez is azok közül való: Mikor Dumas befejezte A montseraui hölgy cimü színművét, nagy versengés Indult meg érte a színigazgatók között. A győz- es az Ambigu színház lett a csatában, Meghallotta ezt egy konkurrens színház igazgatója és magánkivül rohant az íróhoz, úgy hogy siettében és dühében még a kalapját is elfeledte levenni. — Tízezer frank külön honorárium, ha a darab az enyém! — Sajnálom, lehetetlen. —Tizenötezer! Harmincezer! Ötvenezer! — Ismétlem: lehetetlen. A darabot már átr adtam az Ambigu igazgatójának. — Hallatlan! Mivel tndta az az ember önt igy meghódítani! Az iró mosolyogva felelt: —■ Azzal, hogy mikor Dumas Sándor szó* bájába lép: leveszi a kalapját . . . A modern hős. — Nem értem, miért imponál a lányoknak annyira az a sebhely, ami a fiadnak a homlokán van? — Ja, azt a fiú vitézül kiérdemelte. Egy football csatában kapta. Hangverseny uj gazdagéknál. A művész dicsekszik: — Tetszik tudni, hogy az a hegedű, amelyen játszottam, kétszáz éves? — Micsoda? Maga az én estélyemen ilyen ócska hegedűn játszik? Enyhítő körülmény. A főnök benyit a hivatalszobába s látja, hogy a hivatalnok az asztalra borulva alszik. — Micsoda? Maga itt alszik a hivatalban? — Igen — de éppen azt álmodtam, hogy szorgalmasan dolgozom . . .
