Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)

Szépirodalmi rész

A hősök igazi emléke.

— 50 Fehérvárcsurgó, Dunapentele, Pol- gárdi — három fejérmegyei falu, ahol az idén emeltek emléket a hősöknek. Székesfehérvárott a cisztercita rendház falán áll a márványtábla ; . . Arany betűi elesett növendékek emlékét őrzik, Tengernyi kiontott vérr és a most is még sűrűn hulló könny hallgató szimbólumai. Észak, dél, kelet, nyugat harcterein aratott a halál és a csontkaszás legsűrűbben a magyar sorok között aratott és talán a magyar sorok között is a legnagyobb rendet a fejérmegyei községek fiaiban vágta. Itt egy karcsú gránitoszlop, a másik helyen egy bús arcú katona szobra inti az utókort a legszentebb kötelességre — a hazáért való önfeláldozásra.

Az elesett hősök megtétték kötelessé güket. De vájjon megtette ezt a magyarság, akikért a hősök életüket áldozták. Letörölte e a hősök özvegyeinek szeméből a könnyet, gondoskodott-e az árvákról?

Az Erzsébet liget felé vezető utón a barak táborban, ahol egykor a sebesült katonákat ápolták — most vidám gyermekzsivaj hangzik. A szépen meszelt faépítményeket virágos kert és konyhakert övezik. A frissen murvázott utón két pirospozsgás arcú, szépen öltözött fiú halad — két hadiárva. Munkába sietnek. Arcuk mosolygós. Az egyik barakból az izzó vas csengése, kalapálás hangzik. A műhelyben 4—5 nekigyürkőzött fiú veri, hajlítja a vasat. A munka különös zenéje lefog lalja őket. Mellettük a vezető áll és utasításokat ad a munkához. A másik barakban fűrészelnek, gyalulnak, asz talos és bognármunkákat végeznek. Amott a nyergesek, cipészek teehni kusok serénykednek a megkezdett munkán.

Egy kis bognárfanonc kezébsn hatalmas kerékagy. A pöttöm kis emberke hatalmas ütéseket mér rá a kezében levő s-ekercével, nem sokára már for- mázódik a kerék. Mellette egy kész kocsi, — egy fejérmegyei uradalom megrendelése — már csak az utolsó simítás hiányzik róla Fontos, tetszetős és kitűnő anyagból készített munka. Az ülés rugójától kezdve az összes fa- és vasalkatrészeket maguk a hadiárvák készítették felügyelőjük vezetésével. Az udvaron egy kis gazdasági vasút moz donyát és kocsijait javítják a vasműn kában képzett árvák. Cseng akatepács nyomán az acél, engedelmesen görbül az apró mesterek kezében A szabó- műhelyben serényen forog a tű. Uj- ruhák, javítások hevernek halomszámban, szinté alig győznek a megrende lések sokaságának eleget tenni.

Megkondul a munka végét jelentő harang. A műhelyekből özönlik a fiatal munkássereg. Ebédhez sorakoznak A hatalmas koidérból a jól elkészített étel illata száll Az ebédlőben fehér asztalok mellett elszállt a munka gondja és a százötven hadiárva, — mint egy hatalmas család — tányércsörgés közben fogyasztja el az ebédet.

Megjelenik közöttük az intézet igazgatója, Jancsó Sándor — mert a székesfehérvári Hadiárvaintézetben vagyunk — végigsétál a vidáman falato: ó gyermeksorok között. Mindenikhez van egy nyájas szava. Elég volt az ebéd ? kérdi az egyiktől. E'égülten válaszol. A másik épen most gyűri magába az utolsó falatot. Piros, pufók képén megelégedés látszik.

Vége az ebédnek. Szombat délután van. J fókhoz sorakoznak. Egyenruhás kemény sorok. Mintha elvesztett édes apjuk szelleme éledt volna fel a fiuk-